Megbírságolt két légitársaságot a fővárosi kormányhivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Százmillió forintra bírságolta a Ryanair és 25 millió forintra a Wizz Air diszkont légitársaságot elsőfokon, nem jogerősen Budapest Főváros Kormányhivatala a nyári poggyászkezeléssel, illetve utasfelvétellel kapcsolatos súlyos mulasztások miatt – közölte a Miniszterelnökség.

Közlésük szerint a kormányhivatal megállapította, hogy a társaságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért mindkét vállalat esetében pénzbírságot szabott ki.

A kormányhivatal vizsgálata alapján a közlés sezerint egyértelművé vált, hogy a légitársaságok nem tettek meg minden tőlük elvárhatót az utasok megfelelő tájékoztatása érdekében, ezért az ír Ryanair légitársaságot súlyos mulasztása miatt 100 millió forint, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint megfizetésére kötelezték.

A két fapados társaság ellen július végén, illetve augusztus elején indított fogyasztóvédelmi eljárást a kormányhivatal. A Miniszterelnökség akkor közlése szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben „semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait”. A WizzAir több járatánál is előfordult a nyáron sajtóhírek szerint, hogy nem tudtak elszállítani minden jeggyel rendelkező utast, mert nem fértek föl az adott gépre. A Ryanairrel szemben a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt indított eljárást György István fővárosi kormánymegbízott. A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult többször is a nyáron, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A Yettel kétszámjegyű bevételnövekedést ért el tavaly

Jó évet zárt tavaly a Yettel Magyarország: a távközlési szolgáltató árbevétele a nemzetközi számviteli sztenderdek szerint kétszámjegyű mértékben, 615 millió euróra nőtt, adózott nyeresége enyhe csökkenéssel 6 millió euró lett – ismertette Takács József, a Yettel Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese egy keddi sajtóbeszélgetésen Törökbálinton.

2024. április 16.

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást a márciusi kampányban

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.