Meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját a Magyar Telekom


A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 14,6 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől – jelentette be a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Közölték: a részvényesek mérlegelésük szerinti áron és mennyiségben ajánlhatják fel a részvényeiket a társaság részére megvételre az ajánlatgyűjtési időszakban, május 25-én. A részvényesek az aukciós rendszerhez hozzáféréssel rendelkező  szolgáltatón keresztül tehetnek eladási ajánlatot.
A részvények megvásárlása a legalacsonyabb ajánlattételi árszintről indul és legfeljebb a meghatározott keretösszegig tart. Az árlépésköz 1 forint, amely eltér a BÉT szabályozott piacán alkalmazott 0,5 forintos szinttől – írták.

A társaság által fizetett részvényenkénti ár nem haladhatja meg a 2022. évi egyedi auditált beszámolóban szereplő egy részvényre jutó sajáttőke értékét, azaz részvényenként 691,5 forintot.

A társaság ezen árfolyam és a beérkezett ellenajánlatok figyelembevételével belátása szerint meghatározza az elfogadott legmagasabb árszintet. A teljesítés napja a tranzakció napját követő második tőzsdei kereskedési nap (T+2).

Tavaly a társaság részvény-visszavásárlási aukcióján a bejelentett maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat 426 forintos átlagáron, a legmagasabb árszint 434 forint volt. A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, legutóbbi záróára 425 forint volt, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 276 forint, a legmagasabb 432 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 28.

A GVH megbírságolta a Magyar Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 350 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, az összeg azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.
2020. február 26.

Az elrettentést célozza a Telekom-bírság

Három héten belül a második súlyos büntetést szabta ki a Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Telekomra, mert a társaság megtévesztette a fogyasztókat. Amíg január végén 350 millió forint volt a büntetés mértéke, ezúttal ennek majdnem a dupláját, 670 millió forintot kell kifizetnie a vállalatnak.
2021. szeptember 23.

Lekapcsolja 3G hálózatát a Magyar Telekom

A Magyar Telekom 2022 második félévétől nem tartja fent tovább 3G hálózatát; a 3G technológia kivezetése a korlátos frekvenciakészlet szempontjából hatékonyabb kihasználást jelent, hiszen a felszabaduló sávokat hosszabb távon 4G-re, 5G-re lehet majd használni – közölte a cég.