Megindult a gyártás a Satys PSP Hungary Zrt. gyárában Gyulán


Szerdától a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését – közölte a francia-magyar vegyesvállalat vezérigazgatója szerdán az üzemben.

Kiss Attila elmondta, az Airbus gyulai gyárában már tízezernél több alkatrészt gyártottak, ám azok felületkezelését, bevonatolását mostanáig a marseilles-i gyárban végezték. Kedden azonban megkapta a szükséges minősítéseket a gyulai üzem is, így szerda délután készül el az első olyan helikopter-alkatrész, amelyet már be is építhetnek helikopterbe, és amelyet 100 százalékban Magyarországon, Gyulán gyártottak.

Kifejtette, alkatrészeket lehet gyártani, ám csak azután lehet beépíteni helikopterekbe, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (European Union Aviation Safety Agency) azt jóváhagyja.

A vezérigazgató elmondta, 2028-ra tervezik az üzem teljes kapacitású felfutását, akkor a jelenlegi 13-ról 50-re növelik a munkavállalóik számát, és addigra az Airbus „a teljes kapacitásuk 40 százalékát fogja adni”.

Hozzátette, csaknem ezer féle alkatrész gyártását, felületkezelését végzik – nagyrészt automata gépsorokkal, van, amiből éves szinten csak egyet, és olyan is, amiből több százat vagy ezret kell készíteniük, emiatt a pontos kapacitást nehéz megmondani.

Kérdésre válaszolva elmondta, a jövő egyik feladata lesz, hogy további megrendelőket találjanak 2028-ig. A rendezvényen Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy az első tárgyalások szinte napra pontosan öt éve kezdődtek az Airbus vezetőivel, „az álom mára megvalósult”. Örömét fejezte ki, amiért a gyárban magasan képzett munkavállalóknak biztosítanak munkalehetőséget.

Az Airbus gyulai gyárát 2021 júliusában adták át. A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai ezen alkatrészek esetén a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.

Az üzemben jelenleg 150-en dolgoznak – hangzott el szerdán. Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte kilenc országban van telephelyük, a kilencedik a magyarországi, Gyulán.

Az alkatrészgyár mellett épült egy 3100 négyzetméteres felületkezelő üzem is. A Satys PSP Hungary Zrt. francia-magyar vegyesvállalat megalakítása 2023 februárjában történt meg. A cég az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere, a Békés vármegyei városban új gyáregységet is létrehoztak az Airbus-gyár mellett, ahonnan a Rajnától keletre fekvő piacokat kívánják ellátni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.