Mégis lesznek nemzeti italboltok?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő évtől állami kézbe kerül az alkoholekerskedelem – értesült a Napi Gazdaság. A kormány ugyanakkor azt közölte, hogy az alkoholtartalmú italok kereskedelmének ügye nincs napirenden.


A lap információi szerint már véglegesítették a korábban csak elképzelés szintjén létező koncepciót és az egyeztetések is elkezdődtek a piaci szereplőkkel.

Az alkoholkereskedelmet, a dohánytermékek kereskedelméhez hasonlóan alakítja ki, tehát törvényben rögzíti az alkoholárusítás szabályait és a szeszes italokat a trafikokhoz hasonlóan csak monopóliumhelyzetben lévő boltokban lehet majd árusítani.

Az újság arról nem ír, hogy mi lesz majd a kocsmákban, szórakozóhelyeken történő italárusítással.

„Az alkoholtartalmú italok kereskedelmének ügyéről a kormány nem tárgyalt, előterjesztés nem készült és nincs a kormány napirendjén” – kommentálta a Portfolio érdeklődésére a Kormányzati Információs Központ a nemzeti italboltokkal kapcsolatos hírt csütörtökön.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.