A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Szijjártó Péter közölte: a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el.
A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek a támogató szerződésekben eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kormány pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít. A magyar vállalatok jól használták ki az elmúlt hónapokat – húzta alá a miniszter.
Hétfőn három cég vehetett át támogató okiratot a minisztériumban. A Caadex Kft. 556 millió forintos beruházása 277 millió forint állami támogatást kap. Az OROSházaGLAS Kft. 438 millió forintos beruházása 219 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A SIIX Hungary Kft. 565 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 282 millió forinttal járul hozzá.
A miniszter kijelentette, hogy minden pályázó, és a pályázat jogi kritériumainak megfelelő vállalat megkapja a támogatást a beruházásához.
Kifejtette, munkahelyek csak beruházásokból jönnek létre. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem segélyekre, eladósodásra, vagy kiszolgáltatottságra van szükség, hanem munkahelyekre, az azok nyomán előálló teljesítményre – fogalmazott, hozzátéve: a kormány ezért a munkahelyeket létrehozni képes és akaró vállalatok beruházásainak támogatása mellett kötelezte el magát.
Ismertetése szerint több mint 30 ágazatot képviselő cég kap támogatást ebből a forrásból. Az újabb három vállalat beruházásával 566 munkahelyet véd meg, amihez 779 millió forintnyi támogatást nyújt a kormány.
A vállalatok versenyképességét egyenként is növelni fogják a beruházások, a magyar gazdaság teljesítménye pedig az egyes vállalatok teljesítményéből áll össze – húzta alá, hozzátéve: köszönet illeti a cégeket a beruházási döntésekért, és azért, hogy a válság időszakát panaszkodás helyett arra használták, hogy azt követően minél erősebbek tudjanak lenni.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!