Minden patika határidőre csatlakozott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénteki határidőre minden gyógyszertár csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) – jelentette be Budapesten, sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.


Rétvári Bence szerint a 21. századi színvonalú, mindenkinek az egészségügyi adatait tároló rendszer november elsején „csendesen és különösebb fennakadás nélkül” indult el, és ezzel „a mesterséges intelligenciát is a magyar betegek szolgálatába állítottuk”. 

Hozzátette: a rendszer jól működik, és napi 750 ezer patikai adatot dolgoznak fel benne, a jövőben pedig öt évre visszamenően digitalizálják ezeket az információkat.

Vartus Gergely, a tárca E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa a gyógyszerészeknek mondott köszönetet a rendszerbevezetéséhez nyújtott munkájukért, emlékeztetve arra, hogy a pénteki határidő után csak azok a gyógyszertárak tudnak elektronikus receptet elszámolni, melyek csatlakoztak az EESZT-hez.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy minden Magyarországon keletkezett, beváltott recept felkerül a rendszerbe, így nagyon pontos és átfogó képet kaphatnak az orvosok és a betegek is a gyógyszerezésről, ennek révén korábban nem ismert biztonságot és a terápiás lehetőségek sokszínűségét adva.

Egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen Vartus Gergely már jelezte: a csaknem 3100 patika közül mintegy ötvennel van még „valami teendő”, de személyre szabott, szoros támogatást adnak nekik azért, hogy időben megkezdhessék az EESZT használatát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.