A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az UBER-nek is teljesítenie kell a taxizásra előírt jogszabályi követelményeket – közölte közleményben az NFM.
A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény alapján személygépkocsival közúti személyszállítási szolgáltatás személytaxi-szolgáltatásként vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásként végezhető – írja közleményében a fejlesztési tárca. A törvényi kereteket kibontó, rendeleti szintű jogszabályok szigorú követelményeket határoznak meg a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásra, a jármű vezetőjére és a járműre is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem emel kifogást az UBER, mint fuvarszervezési megoldás ellen, ha annak működése során a hagyományos taxis szolgáltatóktól is elvárt jogszabályi feltételek hiánytalanul teljesülnek. Ebben az esetben ugyanis az új szolgáltatás csupán az utasok megszerzésének korszerűbb módszerében (okostelefonos alkalmazás) térne el a korábbi piaci szereplők gyakorlatától.
Nyilvánvalóan nem engedhető meg ugyanakkor, hogy az UBER azzal szerezzen versenyelőnyt más, tisztességesen működő taxis szolgáltatókkal szemben, hogy nem teljesíti maradéktalanul a személyszállítási tevékenységre előírt jogszabályi követelményeket. Az előírt feltételeknek megfelelő vállalkozók számára a közlekedési hatóság adja ki az engedélyeket. A szakminisztérium álláspontja szerint az indokolatlan engedékenység az utasok érdekeinek sérelméhez vezetne, veszélyeztetné a gazdaság kifehérítésének és a közlekedésbiztonság védelmének céljait is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértőivel egyeztet az UBER működésének adózási, pénzügyi vonatkozásairól- zárul a közlemény.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!