Nagyot esett a GKI konjunktúraindexe augusztusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

4,9 ponttal, mínusz 14,3 pontra csökkent a GKI konjunktúraindexe, és már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása.

Április óta az üzleti várakozások csaknem 13 ponttal, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, ezen belül augusztusban is a fogyasztói várakozások zuhanása volt a markánsabb, 7,5 pont, mínusz 49,2 pontra az üzleti várakozások 4,1 pontos romlásával szemben, amely így mínusz 2,1 pont lett – derül ki a GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérésből.

Mélyponton az építőipar bizalma

Az üzleti bizalmi index a múlt év tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a Covid-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. A rezsiemelés bejelentésének hatása először most augusztusban tükröződhetett a fogyasztók véleményében – tették hozzá.

Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, de legkevésbé az iparnak, ahol a júliusi esés volt markáns. Az ipartól eltekintve, ahol a két arány csaknem megegyezik, minden más ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég. Az iparban az előző hónaphoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, ugyanakkor az exportot is beleértve javult a rendelésállományé, valamint a készleteké is.

Az építőipari bizalmi index érezhetően romlott, háromhavi mélypontjára süllyedt. Augusztusban a magasépítők kilátásai alig változtak, de az amúgy is pesszimistább mélyépítőké számottevően rosszabbak lettek. Az előző háromhavi építőipari termelés és a rendelésállomány értékelése egyaránt romlott.

A kereskedelmi bizalmi index augusztusban a júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb. A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az elmúlt időszakra vonatkozó általános üzletmenetnek és a várható forgalomnak a megítélése is.

A lakosság jelentősen pesszimistább

Augusztusban a júliusi szünet után folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának április óta tartó romlása, gyakorlatilag már csak az iparban és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Egyúttal folytatódott a lakosság munkanélküliségtől való félelmének ugyancsak április óta tartó erősödése is.

Főleg az ipari cégek áremelési törekvése kapott új lendületet augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés, ahol azonban a cégek több mint 70 százaléka így is emelni tervezi árait, és ezt az arányt augusztusban már az építőipar is megközelítette.

A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest jelentősen rosszabbnak érzékelte, megtakarítási képességét pedig a februári, mindenkori rekordszintje óta folyamatosan romlónak. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit változatlannak, míg a következő egy évre vonatkozót erősen romlónak érzékelték júliushoz képest.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).