Nem álmodnak elég nagyot a magyar vállalkozók


A hazai kkv-tulajdonosok mindössze 3 százaléka szeretne nemzetközi céget építeni, de a nagyvállalattá növekedés is csupán 5 százalékuk céljai között szerepel. A magyar vállalkozók több mint kétharmada nem tűz ki ambiciózus üzleti célokat maga elé. Mindez aggodalomra adhat okot, mert nagy ambíciók nélkül kevesebb lesz a hazai nagyvállalkozás, és ha kevesebb a nagyvállalkozás, kevésbé erős a gazdaság – állapítja meg a Szemléletváltó vállalkozói szemlélet- és készségfejlesztő mentorprogram kutatása.

Webáruházról rendelve egyre többször cseh vagy szlovák cégtől érkezik a csomag, ahogy a hazai bevásárlóközpontokban magyarnál is több lengyel márkával találkozhatunk. A régiós startupok, sikeres technológiai cégek élmezőnyében is csak elvétve akadnak magyarok. Adódik a kérdés, hogy miben mások a hazai vállalatok. Nem akarnak, vagy nem tudnak nagyobbra nőni?A Szemléletváltó vállalkozásfejlesztési program kutatása arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a hazai kkv-tulajdonosok motivációjában kereshető a jelenség egyik fő oka. Szeptemberben készített országos kutatásuk szerint egy vállalkozás sikere és a vállalkozó által kitűzött célok között szignifikáns kapcsolat áll fenn. Ez azt jelenti, hogy akik nagyobb célokat tűznek ki, azok között többen érnek el nagyobb üzleti eredményeket.Éppen ezért aggasztó, hogy a vállalkozók mindössze 3 százaléka szeretne nemzetközi, öt százalék pedig nagyvállalatot építeni a cégéből, de a középvállalati szintet is csak negyedük tűzte ki célként. A legtöbben kisvállalatként látják magukat a jövőben (41%). Nem is igazán vállalkozóként, hanem sokkal inkább elismert szakemberként látja magát a jövőben a kkv-tulajdonosok 18 százaléka. A megkérdezettek 9 százalékának pedig még ilyen ambíciója sincs, egyszerűen csak jól akar keresni.„Aki kis cégről álmodik, ritkán épít nagyot! Ahogy a kutatásból is kiderül, az ambiciózus vállalkozók cégeinek nagyobb az árbevétele, több munkavállalót foglalkoztatnak, szervezettebbek és gyorsabban növekednek. Merni kell nagyot álmodni” – emelte ki a kutatás legfőbb következtetését Molnár G. Dávid közgazdász, a Szemléletváltó program vezetője.A vállalkozók többsége megrekedTermészetesen önmagában az ambiciózus célok nem elegendők a sikerhez. Iparáganként nagyon eltérő, hogy milyen új ötlet, marketingmegoldás, gyártástechnológia vagy valami más hozhat sikert, de összeköti a sikeres cégeket a jól megszervezett munkamegosztás. Tudni kell, mi a cégvezető, a tulajdonos és a munkatársak feladata – azonban mindez nehéz, ha ezeket egy személyben a vállalkozó látja el.A felmérés alapján a hazai vállalkozók 81 százaléka mindenesként dolgozik a cégében, egyszerre foglalkozva a pénzüggyel, a marketinggel, a stratégiával, a HR-rel és a szakmai kérdésekkel.„Ez a vállalkozó evolúciójának* a korai szakasza, amikor a vállalkozó csinál mindent, vagy van pár alkalmazottja, de minden szál az ő kezében fut össze, és aktívan részt vesz a napi munkában. A legtöbb vállalkozás nem tud innen továbblépni. Az ilyen vállalkozások lehetőségei korlátozottak, és a vállalkozó a cégének a rabja: nem tud nyugodtan szabadságra, táppénzre menni, pihenni, mert akkor leáll a vállalkozás. Szinte minden vállalkozás átmegy ezen a helyzeten, de sajnos a többség itt megreked” – mutat rá Molnár G. Dávid.Ez a jelenség nagyban korlátozza a cégek növekedési lehetőségeit, hiszen aki nem tudja delegálni a feladatait, nem tud továbblépni és nagyobb vállalatot építeni. Amennyiben a kollégák nem kapnak a szakterületükön bizalmat, lehetőséget az önálló döntéshozatalra és a fejlődésre, az szintén korlátozza a kkv-k növekedési lehetőségét.Mindössze a vizsgált kkv-k 10 százaléka érte el a vezetői korszakot, amikor már vannak vezetők a cégnél, akik a cégtulajdonosnak felelnek, és mindössze a válaszadók 4 százaléka jutott el a befektetői korszakba, amikor van egy megbízott vezetője a cégnek, aki a vállalkozónak felel.„A vállalkozók fele nem ott tart, ahol szeretne! A kutatásban megvizsgáltuk azt is, hogy milyen vállalkozást szeretnének, milyen evolúciós korszakba szeretnének eljutni a vállalkozók. Bár a válaszadók fele szeretne fejlődni, itt is beigazolódott, hogy nem mernek nagyot álmodni: 54 százalékuk nem akar kilépni a mindenes korszakból” – mondta Molnár G. Dávid.A nagy cél fejlődésre ösztönözA vállalkozók legnagyobb üzleti kihívása ma a vevőszerzés (40%), a hatékonyság- és profitnövelés (28%), valamint a csapatépítés és motiválás (13%).Az adatokból kitűnik, hogy a vállalkozók többsége folyamatosan képezi magát. A kezdővállalkozók havi egy-két órát töltenek önfejlesztéssel, később ez felmegy heti 1-2 órára, majd megint csökken, és havi 2-3 órában stagnál.Azonban a személyes ambíció itt is befolyásolja, hogy mennyit tanul a vállalkozó: minél nagyobb céljai vannak, annál többet fejleszti magát. A legnépszerűbb önfejlesztési forma az olvasás (74%), az online oktatóanyagok olvasása (44%), az online képzések, tréningek (42%) és az oktatóvideók fogyasztása (41%).„Mivel a kkv-k szerepe az ország gazdaságában meghatározó, a kkv-k ambíciója közvetlenül hatással van a gazdaságra. Aki kisvállalkozást álmodik, kisvállalkozóként kel! Erősíteni kell a vállalkozók ambícióit. Merni kell nagyot álmodni, majd tanulni és tenni kell érte” – összegezte a kutatás tanulságait Molnár G. Dávid, a Szemléletváltó programvezetője.

Forrás: Szemléletváltó Program sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Veszélyben a kulcsfontosságú nyersanyagok

A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.