Nem húzódhat el a cégek átalakulása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Záros határidőn beül befejeződik a gazdasági társaságok átalakulása az új eljárási szabályok szerint is. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának írása.


Az új Ptk. hatálybalépésével egyidőben a gazdasági társaságok átalakulására is szabályokat tartalmazó 2006. évi V. törvény (a továbbiakban Ctv.) ezen szabályai is változtak. A hatálybalépést megelőzően, aki tehette elvégezte az átalakulást, mert tartott a Ctv-be beépülő új szabályozástól, amely a Ctv. 57. § (1a) bekezdésében került elhelyezésre.

A kérdéses szabály a következő:

Ctv. 57. § (1) Átalakulás esetén a kérelem elbírálására nyitva álló határidő harminc munkanap, amely akkor kezdődik, amikor az átalakulásban részt vevő valamennyi cég cégirata az eljárásra illetékes cégbíróság rendelkezésére áll.

(1a)  Az egyesülés és a szétválás bejegyzésére akkor kerülhet sor, ha az állami adó- és vámhatóság – a cégbírósági elektronikus értesítést követő öt munkanapon belül – elektronikus úton arról tájékoztatja a cégbíróságot, hogy az érintett cégnél az adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére irányuló, illetve ezzel összefüggő hatósági eljárás nincs folyamatban, vagy ilyen adóigazgatási eljárást nem kezdeményez. Amennyiben a tájékoztatás szerint a cégnél eljárás van folyamatban, vagy az állami adó- és vámhatóság ilyen eljárást kezdeményez, az egyesülés és a szétválás az adóigazgatási eljárás jogerős befejezéséről szóló elektronikus tájékoztatást követően, ennek hiányában az (1) bekezdésben megállapított határidő kezdetétől számított 90. napon jegyezhető be.

Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Jelenthet-e ez olyan akadályt, amely elhúzza a változás (átalakulás) bejegyzését? Veszélybe kerülhet-e a már megszokott és kiválóan működő meghatározott időpontra kért átalakulás bejegyzése?

A fenti szabályok gyakorlati megvalósulása akként történik, hogy a változás bejegyzési kérelemnek a Cégbírósághoz érkezését követő 5 napon belül a Cégbíróság elektronikusan megkeresi az adóhatóságot. Ehhez egy elektronikusan megküldött és az átalakulás lényegi adataival feltöltött okiratot használnak, amely a jogelődök és/vagy a jogutódok adatait tartalmazza. A jelenlegi adóhatósági gyakorlat szerint erre valóban 5 munkanapon belül nyilatkozik a hatóság.

Amennyiben a nyilatkozat nemleges, a változás bejegyzési eljárásnak ez okból már nem lehet akadálya.

Abban az esetben pedig, ha a válasz szerint van az adott cégnél (cégeknél) adókötelezettség teljesítésének ellenőrzésére irányuló eljárás a Cégbíróság a változás bejegyzési (átalakulási) eljárást a Polgári perrendtartás (Pp.) szabályai szerint felfüggeszti az adóigazgatási eljárás jogerős befejezéséig, de maximum a változás bejegyzési (átalakulási) kérelem (1) bekezdés szerinti benyújtási idejétől számított 90 napos időtartamra. Ezt követően a bejegyzésnek nincs már ezen okból akadálya, még akkor sem, ha az ellenőrzés nem fejeződik be ennyi idő alatt.

Ez az eljárás nagyon hasonló a végelszámolási eljárások befejező fázisában történő gyakorlathoz, amikor a törlési kérelem beterjesztését követően kerül sor az eljárás felfüggesztésére a NAV értesítésének megérkezéséig, de maximum a záró beszámoló közzétételétől számított 90. napig.

Ebből következően tehát úgy gondoljuk, hogy nem került veszélybe ezen szabály bevezetésével az átalakulás joghatásai beálltának meghatározott időpontra történő bejegyzése, továbbá nem eredményezi az eljárás indokolatlan elhúzódását az adóhatóság nyilatkozatának elmaradása sem.

A cikk szerzője Dr. Borsy János Mátyás ügyvéd, társasági jogi és cégjogi szakjogász, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.