Nem védekeznek tudatosan az emberek a pénzforgalmi visszaélések ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az emberek saját megítélésük szerint tisztában vannak a pénzforgalmi visszaélések módszereivel, tartanak is attól, hogy csalás áldozataivá válnak, mégsem védekeznek tudatosan – derült ki az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.

Majdnem minden válaszadó hallott már valamilyen banki visszaélési formáról és 81 százalék tart is attól, hogy kiberbűnözés áldozatává válik. Bár a megkérdezettek több mint 80 százaléka gondolja, hogy ki tudja szűrni a gyanús tartalmakat, a Magyar Nemzeti Bank adatai erre rácáfolnak – hívta fel a figyelmet az OTP Bank hétfői közleményében.

Az összefoglalóban felidézték, hogy tavaly csaknem 6000 sikeres visszaélés történt az elektronikus pénzforgalomban, több mint 9 milliárd forint értékben. Ez 238 százalékkal több, mint 2021-ben volt. A sikeres visszaélések csatornáit tekintve a legtöbb interneten keresztül történt (3400), második helyen a mobiltelefonos csalások állnak (2318), harmadik helyen pedig a papíralapú visszaélések végeztek (207).

A kutatás szerint a megkérdezettek 92 százaléka tisztában van azzal, hogy még az óvatosabb emberek is lehetnek csalás áldozatai. A válaszadók 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pár alapszabály betartásával viszonylagos biztonságban lehet az ember.

Ugyanakkor a válaszadók majdnem fele úgy véli, hogy nem érdemes annyit foglalkozni a biztonsággal, mert ha egy csaló bárkitől is próbál adatokat vagy pénz szerezni, úgyis sikerrel fog járni. A helyzetet rontja, hogy az emberek nem szeretnének a kényelmükből alább adni, a kutatásban résztvevők harmada még az alapvető biztonsági előírásokat sem tartja be, ha ez a kényelme rovására megy – jelezte az OTP Bank.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.