Nőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke


Jelentősen megnőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke idén az első fél évben a kártyakibocsátók adatai szerint.

Az OTP Pénztárszolgáltató közölte: az idei első fél évben a munkáltatók 165 milliárd forintot utaltak a munkavállalóik SZÉP-kártya számláira, 30 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál.

A feltöltések növekedésében a SZÉP-kártya széles körű felhasználhatósága mellett a kedvező jogszabályi környezetnek is fontos szerepe van, hiszen december 31-ig csak a 15 százalékos szja terheli a SZÉP-kártyás juttatásokat, a zsebekre kedvező adózás mellett utalható keretösszeg pedig a korábbi időszak mintegy duplája.

Az első féléves költés összege – 123 milliárd forint – még a feltöltéseknél is markánsabb, 67 százalékos növekedést mutatott tavalyhoz képest – közölte az OTP.

A költés kiugró növekedése részben abból fakad, hogy a tavalyi bázis a járványhelyzet miatt alacsony. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy különösen a májusi és a júniusi költés a járvány előtti évekhez képest is rekord értékeket ért el. Ebben a járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, a belföldi utazások elsődlegessé válása mellett leginkább a zsebek közötti átjárhatóságot lehetővé tevő áprilisi jogszabály-módosítás játszott szerepet.

A K&H Bank arról tájékoztatott, hogy az alszámlák közötti átjárhatóságnak is köszönhetően hatalmas érdeklődés van a SZÉP-kártya iránt. 2021 első felében duplájával emelkedett az elfogadóhelyek száma és a szálláshely, valamint a szabadidő alszámlák használata is megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest.

Míg tavaly egész évben több mint 4 ezer vállalkozás csatlakozott a programhoz, idén az első fél évben több mint 3400-zal bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma. Ezzel országos szinten közel 34 ezerre nőtt a fizetési lehetőségek száma.

Az alszámlák közötti átjárhatóság a kártyahasználatban is látványos növekedést produkált. Amíg az első negyedévben csupán 3 százalékkal emelkedett a tavalyi időszakhoz képest a K&H SZÉP-kártya forgalom, addig az első hat hónapban már 55 százalékos növekedés látható. Ezzel az első fél évben a költések elérték a 11 milliárd forintot.

A bank szerint mindez nagyban annak köszönhető, hogy a vírus miatti korlátozások hatására háttérbe szoruló szálláshely és szabadidő alszámlák újra használatba kerültek: az előbbinél 125, az utóbbi esetében 100 százalékkal emelkedett a forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest. Emellett a vendéglátás alszámláról kifizetett összeg is tovább emelkedett: itt tavalyhoz képest 37 százalékos a növekedés, ami így összességében több mint 7,5 milliárdos forgalmat jelent.

A jóváírások szempontjából nem okozott meglepetést az elmúlt fél év. Megtartotta első helyét a vendéglátás alszámla, amin 24 százalékkal növekedett a feltöltés, míg a szabadidő és a szálláshely alszámlákra 13, illetve 3 százalékkal került több pénz, mint tavaly ilyenkor – közölték.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. július 29.

Élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.

2021. július 28.

Drágulhat az édes élet

Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket – mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

2021. július 27.

Határozottan a fékre lép a jegybank

A jegybank 30 bázisponttal 1,20 százalékra emelte az alapkamatot, s kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását ígéri.