Nőtt az építőipari termelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 9,8 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához képest.

Tavaly márciustól októberig az építőipar teljesítménye elmaradt az egy évvel korábbitól, 2020. augusztusában 15,4 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti hogy az idén augusztusi termelés a két évvel korábbi 93,2 százalékának felelt meg.

Az épületek építése változatlan áron 16,3 százalékkal, az egyéb építményeké 2,4 százalékkal magasabb volt a tavaly augusztusinál.

Az építőipar folyó áron számolva 440,9 milliárd forint értéket állított elő, ami 24,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál, azaz 12,8 százalékos átlagos áremelkedésre utal.  Az épületek tették ki az augusztusi termelés 60,8 százalékát, 39,2 százalék jutott a mélyépítésre.

A megkötött új szerződések összértéke 39,9 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,3 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 138,4 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 15.

16,2 százalékkal esett vissza az építőipar

Októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent.