Nőtt az építőipari termelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliusban három százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve az előző havi 8,1 százalékos csökkenés után. A júniusinál 5,8 százalékkal nagyobb volt az ágazat szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az épületek építéséé 0,5 százalékkal, az egyéb építményeké 7,0 százalékkal növekedett éves összevetésben. A júliusban kötött új megrendelések értéke 16,6 százalékkal kisebb volt a tavaly júliusinál, épületek építésére 20,3, egyéb építmények építésére 13,0 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek.

Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállománya 0,3 százalékkal nagyobb volt a tavaly július véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 14,7 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 12,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 6,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét – közölte a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 15.

16,2 százalékkal esett vissza az építőipar

Októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent.