Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pálinkagyártó szerint a termék minősége megfelelő, a forgalomból kivonással a társaság lejáratása a cél.
Kivonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját a Tesco-Global Áruházak Zrt., a már megvásárolt ital árát visszatérítik a vásárlóknak – közölte honlapján az áruházlánc.
A www.tesco.hu oldalon közzétett közleményben a társaság azt írta, a 05/08/2016 tételazonosítóval rendelkező terméket kivonták a forgalomból, és megkérik azokat a vásárlókat, akik már megvásárolták a terméket, hogy hozzák vissza, azt bármelyik áruházban, a blokk bemutatásának hiányában is visszaveszik.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI szerda délutáni megkeresésére azt írta, a társaság a Vas Megyei Kormányhivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály határozata alapján kezdeményezte és hajtotta végre a termék visszahívását. „A termékkel kapcsolatban minőségbeli problémát tapasztaltak érzékszervi vizsgálat során” – írták rövid közleményükben.
A terméket gyártó társaság ugyanakkor az MTI-vel közölte: „a pálinka minősége megfelelő, a termék körüli negatív megnyilvánulással vélhetően a Panyolai Szilvórium Zrt. lejáratása a cél”.
Tájékoztatásuk szerint a Tesco közleményét megelőző Nébih-ellenőrzés kizárólag szubjektív – mérésekkel nem alátámasztott – érzékszervi vizsgálatot takart, amelyre hivatkozva kezdeményezte a hatóság az adott gyártási tételre vonatkozó termékvisszahívást.
Az ellenminta laboratóriumi elemzéssel teljessé tett vizsgálata viszont azt igazolta, hogy a termék minősége megfelelő, egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaz – olvasható a Panyolai Szilvórium Zrt. tájékoztatásában.
Hozzátették, a több fogyasztói elismerést és szakmai díjat elnyert vállalkozás tulajdonosa nem tartja meglepőnek ezt a kiélezett piaci időszakban megtörtént ellenkampányt, de változatlanul a minőségi pálinkagyártást és a fogyasztói elégedettséget tartják az első számú szempontnak.
Frissítés 13.24:
A laboratórium által kiadott eredmény szerint a Szatmári ágyas szilvapálinka minősége nem megfelelő, súlyos íz és illathibája van, ezért a termék visszahívása a „nem megfelelőség” miatt történt – mondta Horváthné Sélley Erzsébet, a Vas Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági, növény- és talajvédelmi főosztályának vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Elmondta, a pálinka ellenőrzése az éves monitoring terv alapján, szúrópróbaszerű ellenőrzés során történt, az érzékszervi vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal akkreditált budapesti laboratóriuma végezte, és nem a termék lejáratása volt a cél.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!