Nyolcezer banki bejelentés pénzmosási ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly is a pénzintézetektől jött a legtöbb jelzés a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodához, amely több mint háromszáz hatósági ellenőrzést végzett. Az InfoTandem infografikája.

A bejelentések több mint fele bankoktól érkezett 2019-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájához (PEI) – derül ki a szervezet frissen közzétett éves jelentéséből. A PEI által tavaly indított 14,6 ezer operatív elemzésből 12,3 ezer jött különféle szolgáltatóktól (ez 18 százalékos emelkedés éves szinten), s ezen belül 8,2 ezer futott be bankoktól. Utóbbiak 80 százalékát öt pénzintézet jegyezte (a legtöbb bejelentést küldő bank egymagában 3386 jelzést küldött az irodának).

Pénzváltóktól 1,3 ezer, egyéb pénzügyi szolgáltatóktól (főként pénzátutalási tevékenységet folytató pénzforgalmi cégektől) pedig 2,3 ezer bejelentést kaptak. Utóbbi körben duplázódás történt az egy évvel korábbihoz képest, ami a jelentés szerint annak köszönhető, hogy a szolgáltatók tudatosabban használják a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása szempontjából kockázatosnak minősített országokról kiadott listát az ügyfél-átvilágítások során. Kaszinóktól mindössze 37, könyvelőktől pedig csupán 15 jelzést kapott az iroda. Érdekesség, hogy a szóba jöhető bejelentők közül adószakértőtől, közjegyzőtől és ingatlanügyletet folytató vállalkozástól egyetlen jelzés sem futott be tavaly az irodához.

A szolgáltatókon kívül viszonylag nagyobb számban külföldi pénzügyi információs egységektől jött megkeresés, illetve tájékoztatás (1349 esetben); az EU külső vámhatárán működő határkirendeltségektől 305, a nyomozó hatóságoktól és egyéb szervektől pedig 615 megkeresés érkezett. Mindezt a felügyeletet ellátó szervektől kapott 19 tájékoztatás egészítette még ki.

Tavaly a szolgáltatók 134, a PEI pedig 148 ügylet felfüggesztését kezdeményezte (abból a célból, hogy a bűncselekményekből származó pénzeket és vagyoni dolgokat biztosítsák mindaddig, amíg azokat a büntetőeljárásban le nem foglalják vagy zár alá nem veszik). Büntetőeljárásban az esetek 62 százalékában történt vagyonbiztosítás, összesen 3,54 milliárd forint értékben.

Az iroda 1679 alkalommal továbbított különféle hatóságoknak információt (közülük valamivel több mint ezer esetben a Rendőrség, illetve a Terrorelhárítási Központ volt a címzett), s e továbbításokban együttesen 6380 szolgáltatói bejelentés volt érintett.

A PEI az elmúlt évre 275 hatósági ellenőrzést irányzott elő, ám végül ennél bő tizedével többet, összesen 309 vizsgálatot folytatott le. Ebből 89 volt helyszíni, a többi kérdőíves ellenőrzés, s több mint 70 százalékukban volt szükség a törvényben meghatározott intézkedésekre. Ennek során az iroda 136 esetben figyelmeztette, 166 alkalommal pedig a jogsértés megszüntetésére kötelezte a szolgáltatókat, egy esetben pedig kezdeményezte az érintett vállalkozás nyilvántartásból való törlését. Bírságot 32 esetben szabtak ki, összesen 17,9 millió forint értékben. A leggyakoribb probléma az ügyfél-átvilágítási intézkedések elmaradása, vagy nem megfelelő alkalmazása volt tavaly.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.