Cégvilág

2014. október 3.

Több forrás a kkv-k fejlesztési pályázataira

Varga bejelentéséből kiderült:  8,5 milliárd forint jut a korábban ígért 5 milliárd helyett, ennek ára azonban az, hogy a külpiaci megjelenés támogatására kevesebb jut.

2014. október 3.

Többet vásárlunk

Augusztusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom – jelentette az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

2014. október 1.

A Magyar Posta beszállt az FHB-be

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. eladta a 100 százalékos tulajdonában lévő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. 49 százalékát a Magyar Postának 28,5 milliárd forintért – közölte az FHB Jelzálogbank kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

2014. szeptember 30.

10+1 módszer, amit minden sikeres vezetőnek ismernie kell (x)

A vezetőkkel szemben támasztott követelmények, a vezetői szerepek a felgyorsult gazdasági változások következtében az utóbbi években jelentősen megváltoztak. Új elvárásoknak kell megfelelni, a korábban bevált vezetői módszerek már nem elegendőek, nem elég korszerűek. Bemutatunk 10+1 módszert, amit minden sikeres vezetőnek ismernie kell.

2014. szeptember 30.

Nőtt az államadósság

A március végi 84,5 százalékról 85,0 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság a második negyedév végére – jelentette a pénzügyi számlák adatai alapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2014. szeptember 29.

Októbertől csökken a távhő ára

A februárban elfogadott rezsicsökkentési törvény október 1-jén hatályba lépő szabálya szerint a távhő díja akkortól 3,3 százalékkal csökken.

2014. szeptember 26.

Orbán: jövőre jön a fair bankokról szóló törvény

A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában.

2014. szeptember 25.

Javuló növekedési kilátások

Tovább javultak a gazdasági kilátások Magyarországon, a három százalékot is meghaladhatja a GDP-növekedés idén hazánkban. Az eurózónában lassúbb felfutás várható, az éves bővülés egy százalék alatt marad 2014-ben – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.

2014. szeptember 25.

A Rába és a Pick a legjobb hazai márka

Az idén ötödik alkalommal díjazták MagyarBrands elismeréssel a legjobb magyar vonatkozású márkákat, az üzleti ágazatban ismét a Rába, a fogyasztói szektorban pedig a Pick lett a legkiválóbb – közölte a MagyarBrands.

2014. szeptember 24.

Elfogadták az elszámolási törvényt

Elfogadta a parlament szerdán az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank (MNB) állapítja majd meg. A törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016 áprilisáig.

2014. szeptember 24.

Az adatelemzés a modern értékesítés alapja

A rendelkezésre álló adatok elemzése a mai modern értékesítés alapja, hangzott el a Bisnode nemzetközi cégminősítő és értékesítési adatbázis szolgáltató szeptember 23-án megrendezett B2B értékesítési szemináriumán. Ma már nem lehet a hagyományos eszközökkel értékesíteni. Az igazán sikeres vállalatok úgy tudnak versenyelőnyt szerezni, ha értékesítésüket az elérhető információk alapján formálják. A vállalkozások rengeteg adat birtokában van, a kérdés csupán az, hogy mit kezdenek vele. A legsikeresebb cégek abban különböznek, hogy az egyre nagyobb mennyiségben elérhető „BIG DATA-t” alaposan elemzik, információvá alakítják és beépítik folyamataikba, hangzott el a Bisnode rendezvényén, ahol az értékesítési szakma képviseltette magát.

2014. szeptember 24.

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt.

2014. szeptember 18.

Bankok vezetik a GVH „bírságlistáját”

Az idén, augusztus végéig, hetven ügyben kezdett vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ötvenhét versenyfelügyeleti eljárást lezártak; ezek közül huszonhat esetben állapítottak meg jogsértést és szabtak ki bírságot. A fogyasztók megtévesztőit, a versenykorlátozó megállapodást kötőket, és az erőfölénnyel visszaélőket összesen 3,556 milliárd forintra büntette a GVH. A legnagyobb összegű bírsággal (2,790 milliárd forint) a traszportbetongyártók és a katódsugárcső-előállítók (303 millió forint) kartelljét sújtották  – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a feketelista.hu portál.

2014. szeptember 15.

Orbán: történelmi jelentőségű az elszámoltatás

Történelmi jelentőségűnek nevezte a bankok elszámoltatását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt. A kormányfő szavai szerint az elszámoltatás középpontjában az igazságosság, a méltányosság és a tisztesség áll.