Orbán: hétfőtől még egy hétig biztos marad a zárva tartás Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában.

Egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten belül sok minden változhat, ezért hoztak most intézkedést egyelőre egy hétre. Ráadásul a húsvét kockázatos időpont lesz, mert a járvány terjedése összefügg a kontaktusok számával – mondta a kormányfő.

Az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegednek. Gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell.

Orbán Viktor szerint mivel a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca vakcina érkezik, mint amiről megállapodtak, legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tudják tartani az oltási ütemet. Tárgyalnak is erről, és jó esély van rá, hogy a kiesett AstraZeneca vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudják pótolni.

Orbán

A 1,5 millió beoltott mellett van 500 ezer ember, aki már PCR-teszttel igazolhatóan átesett a fertőzésen, tehát van 2 millió dokumentáltan védett ember, közülük 1,2 millióan kapták meg a védettségi igazolványukat. Amikor a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, akkor lehet elkezdeni fokozatosan nyitni – vetítette előre Orbán Viktos, aki szerint ebben a számban már az is benne lesz, hogy minden regisztrált 65 év feletti megkapta az első oltást.

Időközben rekordokat döntöget a harmadik hullám: csütörtökön meghalt 213 ember, 1174-en vannak lélegeztetőgépen, és még több mint 9 ezren kórházban. Ez nem az a pillanat, amikor a korlátozásokon lazítani lehet – fűzte hozzá. Még 1618 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy van, és csaknem 11 ezer szabad kórházi ágy, vagyis még jelentős kapacitások vannak.

A kormányfő úgy értékelte, hogy további szigorításokat már nehezen viselne el az ország. Azt kérte a családoktól, a fiataloktól és a vállalkozóktól, hogy tartsanak ki, és ha újra tudják indítani a gazdaságot, erős és bőséges lesz a következő év.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.