PÉNZ7 – pénzügyi témahetet rendeztek többszáz diáknak


PÉNZ7 Pénzügyi és Vállalkozói témahetet rendeztek országszerte 2024. március 4. és március 8. között, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára, a vállalkozói kedv megteremtésének és az üzleti ismeretek megalapozásának lehetőségeire az általános- és középiskolás korosztály körében.

A PÉNZ7 2024-ben országszerte több mint 1250 iskola több mint 200 ezer diákja vett részt, és 15 ezer rendhagyó tanóra keretében, 650 önkéntes óraadó bevonásával valósították meg. Az idén jubiláló, 10. alkalommal megrendezett tematikus hét programjaira a biztosítási szektort képviselő szövetségek közül a 2024 januárjában megalakult Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) is delegált elkötelezett, szakértő munkatársakat, akik három oktatási intézményben tartottak rendhagyó tanórákat „Pénzügyi életleckék” címmel.

A Pénziránytű Alapítvány – a témahét társszervezője – és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között fennálló stratégiai megállapodás értelmében, a két szervezet a jövőben összehangolja szemléletformáló tevékenységét, és együttműködő partnerként vesznek részt a pénzügyi tudatosság erősítését célzó kampányok megvalósításában.

Az MBTSZ szakértői általános- és középiskolás korosztályú diákok rendhagyó tanóráit alakították át tanulságos pénzügyi életleckékké. Az önkéntesek között volt Koppány Péter közgazdász és pénzügyi szakértő, aki a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnázium és Kollégium növendékeinek tartott összevont órát. Martonosi Edit, az MBTSZ ügyféledukációért felelős bizottságának elnöke a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanulóit oktatta, Szojka Edina, az MBTSZ képzésért és minősítésért felelős bizottságának elnöke pedig a budapesti Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjainak tartott előadást. Egyebek mellett beszéltek a megtakarítási formák, a hitelfelvétel és a kamatszámítás részleteiről, valamint a biztosítások fontosságáról, hiszen manapság a diákok már egyre korábban kerülnek aktív kapcsolatba a pénzügyekkel.

„Közgazdászként és pénzügyi szakemberként fontosnak tartom a fiatalok pénzügyi tudatosságának elmélyítését, előadás közben is erre fókuszáltam. Rendkívül aktívak és intenzívek (inkább lelkesek) voltak a gyerekek. Nagyon remélem, hogy ezt a tudást hasznosítják majd, amikor az első hitelfelételüket intézik” – mondta Koppány Péter a tanórát követően.

„A PÉNZ7 rendezvény a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban egyértelműen bebizonyította, hogy minden olyan alkalom, amit arra szánunk, hogy a fiatalokat edukáljuk, termékeny táptalajra talál. Számomra kiemelten fontos, hogy az információs társadalomban, amikor elképesztő mennyiségű impulzus éri ezt a korosztályt, valaki ne csak „pénz használó” legyen, hanem teljesen tudatos pénzkezelő. Fantasztikus fiatalokkal találkoztam, elképesztő befogadó energiákkal, és szerintem nagyszerűen sikerült ez a nap” – összegezte Martonosi Edit, a témahéten szerzett tapasztalatait.

„Nagy élmény volt számomra ebben az országos programban részt venni. Hatodikosoknak és nyolcadikosoknak tartottam előadást, és meglepődve tapasztaltam, hogy a fiatalabb korosztály mennyire tájékozott és mennyire szakszerűen fejezi ki magát a pénzügyekkel kapcsolatosan. Nagyon fontos számomra, hogy ezekhez a korosztályokhoz is eljuttassuk azokat az ismereteket, amelyek a pénzügyekre, illetve a biztosításra vonatkoznak. Személyes küldetésemnek érzem, hogy ebben részt vegyek és a fiataloknak, illetve a fiatal felnőtteknek is átadjam ismereteimeta biztosításról” – foglalta össze Szojka Edina az előadás utáni interjúban.

Forrás: PÉNZ7 sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Egyszerűsödhet az ESG szabályozás

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Prohuman: egyszerre terjed majd az AI és az emberközpontúság a munkahelyeken

Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.