Pesszimista kkv-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarországi kis- és középvállalkozások mintegy kétharmada egyáltalán nem tervez az idén informatikai fejlesztést.

A magyarországi kis- és középvállalkozások mintegy kétharmada egyáltalán nem tervez az idén informatikai fejlesztést. A negatív beruházási hangulat fő oka a gazdasági válság, illetve az ennek nyomán tapasztalható bevételcsökkenés, továbbá az emiatt időszerűvé váló általános költségvisszafogás. A kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy a hazai kkv-k nem nyitottak a helyettesítő megoldásokra sem. Még nagyobb baj, hogy nem ismerik az uniós pályázati lehetőségeket, vagy egyszerűen csak úgy gondolják, nincs nekik szóló pályázati kiírás.

Még kedvezőtlenebb a kép, ha azt nézzük, hogy az érintett cégek közel fele még a tervezett beruházásokat is visszavonta vagy elhalasztotta. A válság miatt visszamondott projektek régiónként változók, de leginkább Nyugat-Magyarországot érintik, míg a közép-magyarországi és a több mint kétszáz PC-t használó kkv-knál tartani tudják a tervezett IT-beruházásokat.

A visszavont és halasztott beruházások esetében a megkérdezett cégek valamivel több mint fele az általános kiadásmérséklésre hivatkozott, míg a gazdasági helyzet okozta bevételcsökkenés 41 százalékuknál szerepelt elsődleges okként. Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy a megkérdezettek 85 százaléka nem is szándékozik kedvezőbb költségű helyettesítő megoldást keresni, vagyis nagy részük nem nyitott az alternatív megoldásokra. Az EU-s források bevonása csupán 38 százalékuknál jöhet szóba, mivel 15 százalékuk egyáltalán nem ismeri, vagy nem járatos azokban, 47 százalékuk pedig úgy gondolja, nem létezik számára megfelelő uniós pályázati kiírás.

Bár a beruházási halasztások és visszavonások okai között csupán 5 százalék hivatkozott a finanszírozási lehetőségek hiányára, mégis, a megkérdezett kis- és középvállalkozások kétharmada úgy tartja, megváltoztatná a beruházási terveit, ha segítséget kapna a finanszírozáshoz. A felmérés egyetlen pontja ad okot némi optimizmusra az IT-megoldásokat szállítók számára, nevezetesen az, hogy a megkérdezettek fele megváltoztatná a visszavont vagy elhalasztott beruházási döntést, ha a vásárlás azonnali költségcsökkentést vagy megtérülést jelentene.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.