Puhít az adócsomagon a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány szerdán foglalkozik az adótörvények módosításával. Lapértesülés szerint a szakszervezetek és az adószakértők járnak jól.

A Népszabadság azt írja: a szakszervezetek és az adószakértők számára barátibb tervezet lesz napirenden. A kiszivárgott hírek szerint a személyi jövedelemadó januárig visszamenőlegesen változna: a kulcsok egyelőre a régiek maradnának, és a mostani 1,7 millió forintos sávhatárt a korábban tervezett 2,2 millió helyett csak 1,9 millió forintig vinnék fel az alsó kulcs esetében.

A szakszervezeteknek tett egyértelmű engedmény, hogy a kormány nem tervezi megszüntetni az adómentes természetbeni juttatások rendszerét, de az étkezési jegyek értékének felét megadóztatná, és változások várhatóak az üdülési csekk esetében is. A többi terv, úgy tudni, a régi maradt, köztük az, hogy júliustól az áfa felső kulcsát 20-ról 23 százalékra emelnék – olvasható a lapban.

A Népszava arról ír, hogy a Pénzügyminisztériumban kedden is dolgoztak a javaslatokon, amelyeknél figyelembe vették az Országos Érdekegyeztető Tanács, valamint az Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén elhangzott javaslatokat. A kormánytagok így csak szerdán kapják kézhez az adócsomag tervezetének végleges verzióját.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.