Rangos nemzetközi turisztikai díjakat hozott a kínai újév Magyarországnak


Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor. A kínai National Geographic Travel a legminőségibb úti célok között ajánlja Magyarországot, a Voyage Magazine pedig az Év új feltörekvő desztinációjának választotta hazánkat. Emellett az ország vezető turisztikai médiuma, valamint a legnagyobb szálláshelyfoglaló platformja több kategóriában is a legjobbak közé sorolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) országimázsépítő és forgalomösztönző tevékenységét.

Csaknem 200 millió kiutazójával Kína a világ egyik legnagyobb küldőpiaca, ezért kiemelten fontos a magyar turizmus számára is. Emiatt is nagy jelentőségű, hogy Magyarország érdemelte ki a Minőségi Desztináció arany fokozatát az egyik legismertebb és legnagyobb múltra visszatekintő utazási magazin, a National Geographic Traveler kínai kiadásától. A hasonlóképpen népszerű nemzetközi Voyage Magazine Kínában megjelenő verziója az Év új feltörekvő desztinációjának választotta országunkat.

Emellett két díjat is nyert az MTÜ Kína vezető turisztikai médiuma, a National Tourism News versenyén: a Legjobb térségi innovációk és azok promóciója kategóriában dobogós helyezést ért el, valamint a TOP 5 legjobb tanulmányút díjazottjai között is helyet kapott hazánk.

Az MTÜ beszámolt arról is, hogy az egyik meghatározó szálláshelyfoglaló platform, a Tongcheng Travel pedig 2023 legjobb partnere címmel jutalmazta a kínai-magyar turizmus fejlesztéséért megvalósított együttműködéseket.

Tavaly Kínából négyszeresére nőtt a vendégforgalom 2022-höz képest hazánkban, 2024-re pedig további bővülés várható. Ez annak is köszönhető, hogy a Schengeni-övezet államai közül elsőként Magyarország fogadhatott Kínából érkező turistacsoportokat az év eleji nyitás után. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ adatai szerint 2023-ban 320 százalékkal több kínai turista érkezett Magyarországra, mint a csúcsévnek számító 2019-ben – emelte ki az MTÜ.

A közlemény idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját, aki kijelentette, hogy „a várva várt határnyitástól folyamatosan promotáljuk hazánkat a nagy potenciállal bíró kínai utazók körében a nemzetközi értékesítési stratégiánkkal összhangban. Megerősítettük jelenlétünket a kínai piacon, és a turisztikai szakmai partnereinkkel is megszilárdítottuk az együttműködéseinket. Kampányainkban nagy hangsúlyt fektettünk egyedülálló természeti kincsünk, a termálvizünk bemutatására. Büszkék vagyunk az elnyert díjakra, hiszen megmutatják, hogy jó úton járunk a kínai látogatók megszólításában” – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 12.

Nagy Márton: a kormány 2026-ig 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciókhoz

A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

2024. április 12.

Az ipari termelés 1,8 százalékkal nőtt februárban

2024 februárjában az ipari termelés 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,4 százalékkal emelkedett – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).