Rekord árbevétellel zárta a tavalyi évet az RSM adótanácsadó


Az RSM, a világ egyik vezető audit, adó- és tanácsadói hálózata 2023-ban 9,4 milliárd dollár rekord árbevételt ért el, amely 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit; a magyar üzletág, az RSM Hungary díjbevétele 33 százalékkal, 4,8 milliárd forintra emelkedett.

A cég közleménye szerint a számviteli és könyvvizsgálati szolgáltatásokból származó globális díjbevételek 15 százalékkal, 3,6 milliárd dollárra nőttek, míg az RSM adótanácsadási üzletágának bevételei 17 százalékkal 2,6 milliárd dollárra emelkedtek. A tanácsadási tevékenységből származó bevételek 3,1 milliárd dollárt tettek ki, amely 16 százalékkal haladja meg a 2022-es szintet.
Globálisan a digitális beruházások volumene a hálózaton belül négyszeresére nőtt – írták.

A társaság öt szolgáltatási régiójában a harmadik egymást követő évben ért el kétszámjegyű díjbevétel növekedést, amely Észak-Amerikában 13 százalék, Latin-Amerikában 18 százalék, Afrikában 29 százalék, a MENA-régióban (Közel-Kelet és Észak-Afrika) 30 százalék, míg Európában 36 százalék volt 2023-ban.

A német Ebner Stolz könyvvizsgáló, adó-, jogi és tanácsadó cég tavaly márciusi csatlakozásával az RSM tanácsadói szolgáltatásokból származó bevétele 49 százalékkal bővült Európában.

A világ 120 országában tevékenykedő cégcsoport munkatársainak létszáma 13 százalékkal, 64 000-re emelkedett, közülük 13 ezren Európában, 200-an Magyarországon dolgoznak.

Tavaly az RSM Hungary tovább bővítette szakértői kapacitásait, digitális adózási és számviteli megoldásait és a körforgásos gazdasággal összefüggő szolgáltatásokat (EPR, DRS, CBAM) vezetett be. A tájékoztatás szerint a cégcsoport fókuszában 2024-ben a technológiai és ESG (környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási) fejlesztések állnak.

Januárban elindult az RSM digitális könyvvizsgálati ökoszisztémája, amely lehetővé teszi az ügyfelek egyedi üzleti környezetéhez jobban igazodó, agilis és technológiaorientált könyvvizsgálatot, továbbá a fenntarthatóságot elősegítő kezdeményezések, szolgáltatások terén további beruházásokat terveznek.

 (MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 23.

Enyhe recesszióban Németország

Végleges és kiigazított adatok szerint a német GDP 0,1 százalékkal csökkent 2023-ban, éves összevetésben. A negyedik negyedéves gazdasági teljesítmény rontotta érdemben a mutatót.