A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Márciusban a valaha regisztrált legnagyobb mértékű visszaesés következett be az euróövezet gazdasági teljesítményében a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések miatt a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének kedden közzétett eredménye alapján.
Az euróövezeti kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) márciusban 31,4 pontra zuhant a februári 51,6 pontról. A márciusi érték a legalacsonyabb lett az index vezetésének 1998 júliusi kezdete óta. Hasonlóan alacsony szinten 2009 februárjában állt utoljára a kompozit BMI 36,2 ponton.
A kompozit BMI mindkét összetevője, a feldolgozóipari és a szolgáltatóipari BMI esett márciusban az előző havihoz képest. A feldolgozóipari BMI 44,8 pontra, 92 havi mélypontra a februári 49,2 pontról, a szolgáltatóipari pedig 28,4 pontra, a valaha elért legalacsonyabbra a februári 52,6 pontról. A szolgáltatóipari BMI eddigi legalacsonyabb értéke a 2009 februári 39,2 pont volt.
A márciusi feldolgozóipari BMI jobb lett a 39,0 pontos piaci várakozásnál, a szolgáltatóipari és a kompozit BMI viszont rosszabb. A piac 39,0 pontos szolgáltatóipari és 38,8 pontos kompozit BMI-t várt márciusra.
„Márciusban a globális gazdasági és pénzügyi válság legnehezebb szakaszát is messze meghaladó mértékben esett vissza az euróövezet gazdasági teljesítménye” – foglalta össze a felmérés megállapításait Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza. Különösen nagymértékű visszaesés volt tapasztalható Franciaországban és Németországban, de az euróövezet többi tagállamában is nagy gyengülés következett be a kormányok gazdaságösztönző lépései ellenére is.
Chris Williamson szerint a felmérésben begyűjtött adatok alapján két százalékos negyedéves GDP-csökkenésre lehet számítani az euróövezetben az első negyedévben. „A foglalkoztatás 2009 júliusa óta nem látott mértékben zuhan, a kilátások megítélése a valaha mért legrosszabb a gazdasági szereplők körében, ami arra utal, hogy a kormányzati intézkedések javítottak a pesszimista hangulaton” – fogalmazott.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!