Rengeteg foglalás érkezett a szálláshelyekre Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatbázisában, és ez a szám napról napra nő.

Tavaly áprilisban összesen 304 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a magyarországi szálláshelyeken. Májusra eddig 625 ezer vendégéjszakát jegyeznek az NTAK-nál, ez 11 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden.

Az MTÜ szerint az utazási kedv élénkítéséhez nagyban hozzájárul, hogy a SZÉP-kártyákra tavaly közel 20 százalékkal többet, csaknem 300 milliárd forintot utaltak a munkaadók a kedvezményeknek köszönhetően.

A tavalyi trendeket figyelembe véve az ügynökség szerint jól látható, hogy felértékelődött a belföldi turizmus, a vendégek biztonságosabbnak érzik a magyarországi úti célokat.

A szálláshelyek, a vendéglátóhelyek, a fürdők és a turisztikai attrakciók készen állnak a járványügyi előírásoknak megfelelő nyitásra, az MTÜ Covid-19 kézikönyve is a támogatja a szolgáltatókat – hívták fel a figyelmet utalva arra, hogy a nyitás az átoltottság függvénye.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.