Robbanás előtt a közösségi gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy évtizeden belül a mainak több mint hússzorosára duzzadhat a sharing economy, azaz a közösségi gazdaság tranzakcióinak együttes értéke Európában. Az InfoTandem infografikája.


A közösségi gazdaság jó ideje divatos kifejezésnek számít, a PwC felméréseiből és előrejelzéséből azonban az derül ki, hogy immár mint komoly piaci tényezővel – súlyos euró százmilliárdokban kifejezehető szegmenssel – is számolni kell vele. A tanácsadó cég kutatásai alapján a sharing economy öt legfontosabb ágazata – a közösségi finanszírozás, a közösségi alapú szállásmegosztás, illetve személyszállítás, valamint az úgynevezett on-demand háztartási- és szakmai szolgáltatások –, amelyek már 2015-ben is 28 milliárd eurós piacot alkottak, 2025-re 570 milliárdos területté terebélyesedhetnek. Ez több mint hússzoros bővülésnek felelne meg, alig egy évtized alatt.

Az öt részterületből négy egyaránt több mint 100 milliárdos eurós értéket termelhet majd évente. Az ötödik, relatíve legkisebb szektorban, az on-demand – igény szerinti – szakmai szolgáltatásokban is hatalmas potenciál rejlik azonban; éves szinten ez is 40 százalékos bővülést produkálhat, így értéke a tavalyi szűk 1 milliárd euróról 2025-re 20 milliárdnyira ugorhat.

 

Szintén látványos az a robbanás, amely a különböző platformokból származó, jelenleg 4 milliárd euróra tehető bevételeknél valószínűsíthető; e téren a PwC 83 milliárd eurót prognosztizál tíz esztendőn belül. Helyzetelemzésük, illetve előrejelzésük 9 uniós tagállamban végzett részletes kutatásaikon alapul. Ezek szerint a vizsgált országokban már ma is igen színes a kínálat, amelyet minimum 275 sharing economy-szervezet alkot. Franciaországban és az Egyesült Királyságban ötvennél is több efféle formációt találtak; Spanyolországban, Hollandiában és Németországban ennél szűkösebb a kínálat, de a 25-öt így is meghaladja, míg a svédek, a lengyelek, az olaszok és a belgák ennél kevesebbet tudnak felmutatni.

Egyébiránt az öt kulcsszektor közül a háztartási szolgáltatások terén várható a leglátványosabb felfutás, köszönhetően a fogyasztók új generációjának, amely rendszeresen voksol az on-demand szolgáltatásokra – például étel-házhozszállításra, vagy épp a ház körüli munkákban segítséget nyújtókra. A bevételeket tekintve ma a közösségi személyszállítás vezeti a mezőnyt, s várhatóan ez lesz a helyzet 2025-ben is, bár valamivel kisebb részesedéssel. A második helyen azonban váltás várható: a jelenlegi ezüstérmes közösségi szállásmegosztást épp a háztartási szolgáltatások előzhetik be.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).