Sikeres női vállalkozók előtt tiszteleg a Dobbantó Program márciusi eseménye


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sikeres Dobbantósok emelvényére kiállítóként és résztvevőként egyaránt lehet jelentkezni a DogoGO vállalkozásfejlesztési program keretében.

Új elemmel jelentkezik az MKB Bank Dobbantó Programja 2023 tavaszán, amely a Dobbantó vállalkozónői közösség szálait hivatott szorosabbra fűzni. A DoboGO elnevezésű szakmai napon pályázati úton kiválasztott vállalkozónők mutathatják be standokon vagy élőbeszédben cégük üzleti történetét, a résztvevők szakmai előadásokat hallgathatnak, valamint közvetlen kapcsolatba léphetnek cégvezető társaikkal.

A „Dobbantó MKB Bank – pénzügyekről nőknek” programot 2010-ben hozta létre a bank a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal karöltve (akkori nevén: Dobbantó Budapest Bank – pénzügyekről nőknek). A több mint 13 éves múltra visszatekintő program legfőbb célja a női vállalkozók szakmai kompetenciájának fejlesztése, a vállalkozás-vezetéssel kapcsolatos ismereteik bővítése, valamint a kapcsolati hálójuk kiterjesztésének támogatása. A program alapját jelentő Dobbantó tréninget elvégző hölgyekből létrejött vállalkozónői közösség évről évre növekszik, jelenleg mintegy 500 főt számlál, és a résztvevők elmondása szerint a programtól kapott tudás mellett a legnagyobb értéket maga ez a támogató vállalkozói közösség ereje adja. A program szervezői erre reagálva hívták életre a DoboGO szakmai napot, amely egyszerre teremt lehetőséget a résztvevőknek a vállalkozói kapcsolódások kiaknázására, egymás üzleti történetének megismerésére és sikerének elismerésére, valamint a fejlődésre.

DoboGO – A sikeres Dobbantósok emelvénye

A 2023. március 8-án a SEED Alapítvány által életre hívott Adj Hozzá! Közösségi Adományozói Alap keretében megvalósuló DoboGO eseményen, melynek kiemelt partnere az MKB Bank, 30, Dobbantó tréninget végzett hölgynek lesz lehetősége standokon kiállítva bemutatni cégét és termékeit, míg a szolgáltatást nyújtó vállalkozások képviselői a színpadon mesélhetik el inspiráló üzleti történeteiket. A pályázati úton kiválasztott hölgyek számára a szervezők kétszer egy óra szakértői segítséget biztosítanak a standok színvonalas berendezéséhez, valamint a profi üzleti történetmesélés alapjaival való megismerkedéshez. A pályázással kapcsolatos további részletek elérhetők a SEED Alapítvány weboldalán.

„A Dobbantó Program történetében még nem volt példa olyan szakmai rendezvényre, mint a DoboGO. Ezzel az eseménnyel egyaránt tisztelgünk a képzést eredményesen elvégzett hölgyek sikere előtt, hogy vállalkozásukat felvirágoztatták, és napjainkban is dinamikusan működtetik, továbbá ösztönözni szeretnénk más cégvezető hölgyeket a kiállítók példái által. Az üzleti életben óriási előnyt jelent egy támogató szakmai közösség részének lenni, ennek fontosságát, valamint a kapcsolatok elmélyítését hivatott szolgálni az esemény” – mondta Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A március 8-i DoboGO esemény részét képezi két szakmai előadás is, dr. Garamhegyi Ábel a Szegedi Tudományegyetem Marketing Menedzsment szakirányú docense a célcsoport igényeinek megértéséről tart előadást, dr. Prónay Szabolcs, a Dobbantó tréning marketing szakértője pedig a brandépítésről, az ügyfelekkel való kapcsolatépítésről, és mindennek a marketinghez fűződő viszonyáról beszél majd.

A rendezvényre azon vállalkozó hölgyek részvételét várják, akik elvégezték a Dobbantó Program kompetenciafejlesztő tréningjét, illetve limitált számban a program iránt érdeklődőket, akik a részvétellel tervezik megtenni az első lépést a vállalkozásfejlesztés irányába. A DoboGO rendezvényre a személyes megjelenésen túl online is be lehet majd kapcsolódni, így a vidékről, esetleg külföldről érdeklődők is nyomon tudják követni az eseményeket. Az alábbi linkre kattintva lehet jelentkezni, személyes részvételre már a mai naptól, online részvételre február 14-től.

Forrás: „Dobbantó MKB Bank – pénzügyekről nőknek” program közleménye


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.