Sikkasztással vádolnak egy esztergomi könyvelőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Munkáltatóját károsította meg, a 8,5 milliós kárt megtérítette.

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt egy könyvelővel szemben, aki csaknem nyolc és fél millió forintot tulajdonított el a munkaadójától – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a nő 2021. július 8. és 2022. március 18. között esztergom-kertvárosi munkahelyén 18 alkalommal utalt át magának pénzt a cég bankszámlájáról. A rábízott pénzösszegekből 8 105 948 forintot, a házipénztárból pedig 300 ezer forintot tulajdonított el.

A nő az elsikkasztott pénzt a megélhetésére fordította – írták a közleményben, hozzátéve, hogy a vádlott az összeget teljes egészében megtérítette.

Az ügyészség a nővel szemben sikkasztás bűntette miatt emelt vádat és indítványozta, hogy a járásbíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki vele szemben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.