Sok kkv települ ki az agglomerációba


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tömegesen települnek ki a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a fővárosból az agglomerációba, így a Nagytarcsai Ipari Parkba is – mondta csütörtökön, Nagytarcsán, sajtótájékoztatón a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Tóth Tamás, a RaktárAD projekt keretében nemrég elkészült, főleg kkv-knak épített ipari park egyik csarnokában tartott sajtótájékoztatón összefoglalta, hogy mely tényezők miatt települ a bővülő kkv szektor Budapestről az agglomerációba.

A rektorhelyettes elmondta, hogy az alacsony kamatok és az ipari parkok által biztosított infrastruktúra mellett fontos szempont Budapest közelsége, amely felvevőpiaca ugyan az előállított termékeknek és szolgáltatásoknak, de az ingatlanok négyzetméterára miatt már nem kedvez a vállalkozások termelő-tevékenységeinek. Hozzátette, hogy az agglomeráció jóval alacsonyabb négyzetméteráron, de mégis a piac és a fontosabb közlekedési csomópontok közelében tud vállalkozást segítő szolgáltatásokkal ellátott területet, ipari parkot biztosítani.

Tóth Tamás beszélt arról is, hogy Budapest környékén sok olyan ipari terület van, amely ipari parkszerűen működik, de nem nevezi magát annak, hogy ne kelljen megfelelni bizonyos feltételeknek, ezért látszik bizonyos statisztikákban az ipari parkok működése esetében visszaesés. Hozzátette, hogy a közép-magyarországi régióban az ipari parkokban a kkv-k 80 százalékos reprezentáltsággal vesznek részt.

Rimóczi Sándor Vilmos (Fidesz-KDNP) Nagytarcsa polgármestere arról beszélt, hogy mindig vállalkozóbarát önkormányzatot működtettek, ezt tükrözi, hogy az iparűzési adó is csak 1,5 százalék. Hozzátette, hogy a településen működő cégek száma mára meghaladja a kilencszázat.

Hadnagy Ernő, a RaktárAD projekt menedzsmentjének vezetője elmondta, hogy a projektjük második ütemében, 2018 végére újabb 20 000 négyzetméternyi ipari társasház típusú csarnokban vásárolhatnak maguknak területet a vállalkozások. Hozzátette, hogy a RaktárAD projekt első ütemének sikerei után vágtak bele a mostani fejlesztésekbe, mivel látható volt, hogy a magyarországi kkv-knak van igényük a minőségi típusú ipari létesítményekre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.