Sokan veszik online a karácsonyi ajándékokat
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyarok 71,9 százaléka vásárol karácsonyi ajándékokat az interneten – derül ki a PayPal online pénzügyi szolgáltató cég nemzetközi felméréséből.
A magyarok az idén korábban kezdték a felkészülést a karácsonyi ajándékozásra. Bár a válaszadók többsége, 64,6 százaléka általában decemberben vagy közvetlenül az ünnepek előtt lát hozzá az ajándékvásárláshoz, közel 43 százalékuk az idén már novemberben vagy akár korábban is megkezdte a karácsonyi előkészületeket.
A felmérés szerint házastársának, partnerének közel 64 százalék vásárol ajándékot, 61,6 százalék említette a megajándékozottak között a szülőket, 55,9 százalék a gyerekeket. A válaszadók 17,1 százaléka saját magának is vásárol karácsonyi ajándékot, sőt csaknem 10 százalék a házi kedvencét is meglepi valamivel.
A kutatásból kiderült az is, hogy a válaszadók 85,7 százaléka nem készít előre listát a megvásárolni kívánt ajándékokról, és 30,3 százalékuk kettő vagy több napot tölt azok beszerzésével.
Ami az ajándékokra szánt összeget illeti, a kutatás szerint a többség nem költ sokat: a karácsonyi kiadásokra vonatkozó kérdésre csupán 19 százalék választotta a „többé-kevésbé magas” válaszlehetőséget.
ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal
|
ADÓ szaklap online
ADÓ-kódex szaklap online
Számviteli tanácsadó szaklap online
Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ
kérdések és válaszok
Ado.hu Prémium cikkek
Rendelje meg most >>
|
A megkérdezettek közül sokan többféle fizetési módot is alkalmaznak: készpénzes utánvéttel 52,7 százalék, kártyával 44,4 százalék, átutalással vagy e-pénztárcával 25,7 százalék, PayPallel vagy egyéb módon pedig 20,3 százalék fizet az online megrendelt árucikkekért. A PayPalt 39,1 százalékuk tervezi használni a jövőben. Mindazonáltal továbbra is sokan vannak, akik a hagyományos bolti vásárláshoz képest kevésbé biztonságos megoldásnak tekintik egy árucikk online beszerzését.
A válaszok alapján a magyarok harmadának vannak aggályai a megrendelt termék minősége vagy amiatt, hogy nem azt kapják, amire számítanak.
A felmérést a GfK piackutató készítette 5 országban, több mint 5000 fogyasztó megkérdezésével.
(MTI)