Stabil a foglalkoztatottság a kisvállalkozói szektorban


Stabil a foglalkoztatottság a vállalkozói szektorban a K&H kkv-k körében végzett felmérése szerint: közel 80 százalékuk azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre, miközben csökkent a munkaerőfelvételben és az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya is. A kutatásból az is kiderül, hogy béremelésre 10-ből 7 cég készül, ám ennek a tervezett 9 százalékos mértéke messze az infláció alatt marad. Cafeteria juttatással a vállalkozások kevesebb mint fele számol.

A nehéz gazdasági helyzet ellenére nem kell aggódnia annak, aki kkv-nál dolgozik. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint a cégek többsége úgy tervez ugyanis, hogy megtartja dolgozóit. „A márciusi felmérésünk azt mutatja, hogy stabil a foglalkoztatottság a kkv-szektorban. A cégek túlnyomó többsége – 77 százaléka -, azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre. Ilyen magas arány utoljára 2017-ben fordult elő. Jelenleg a cégek 16 százaléka készül új munkatársak felvételére, ami kismértékű visszaesés az előző negyedévi 23 százalékhoz képest. Ezzel párhuzamosan viszont leépítésre is kevesebben, 8 helyett mindössze 5 százalék készül” – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Többszörösen lekörözi az infláció a tervezett fizetésemelést

A béremelési szándék az elmúlt egy évben igen hullámzó volt. „Jelenleg a vállalkozások 72 százaléka készül fizetésemelésre. A munkavállalók átlagosan 9 százalékkal magasabb bért várhatnak a következő egy évben, ami kissé elmarad az előző negyedévi 11 százaléktól. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a munkavállalók ugyan több pénzt kaphatnak, ám a 20 százalék feletti inflációval nem tudnak lépést tartani a fizetések” – mondta el a szakértő.

A béren kívüli juttatásokat tekintve is inkább visszafogottság jellemzi most a szektort: 50-ről 45 százalékra mérséklődött a cafeteriában gondolkodó cégek aránya. A top 3 juttatási forma továbbra is változatlan. Az elmúlt negyedévhez képest a 13. havi fizetésnél figyelhető meg jelentősebb változás, 25-ről 20 százalékra csökkent az ilyen juttatással tervező cégek aránya. Emellett a legnépszerűbb elem továbbra is a közlekedési költségtérítés (22%), valamint a SZÉP kártya (13%).

Forrás: K&H bizalmi index felmérése


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.