Stagnált a német gazdaság


Németország túljutott a technikai recesszión.

Stagnált a gazdaság Németországban a második negyedévben, a hazai össztermék (GDP) nem változott az előző három hónaphoz képest – jelentette pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

A hivatal a július végén közölt becslését megerősítve közölte, hogy a GDP – szezonális és naptárhatással kiigazítva – „nem csökkent tovább” az április-júniusi időszakban.

Az előző két negyedév technikai recessziót jelentő „csekély mértékű visszaesése után tavasszal stabilizálódott a német gazdaság” – hangsúlyozta Ruth Brand, a Destatis elnöke.

A fogyasztás két negyedévi visszaesés után enyhén, 0,1 százalékkal nőtt 2023 első negyedévéhez képest. A háztartások fogyasztása stagnált, a kormányzati fogyasztási kiadások 0,1 százalékkal nőttek. Ugyancsak 0,1 százalékkal nőtt a feldolgozóipar teljesítménye, míg az építőipar 0,2 százalékkal emelkedett, az export viszont 1,1 százalékkal csökkent, az import pedig stagnált az első negyedévhez viszonyítva.

Az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal csökkent a német GDP a naptárhatások kiszűrésével végzett számítások szerint – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).