Stagnált a német gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A várt növekedés helyett stagnált a német gazdaság a második negyedévben, negyedéves összevetésben.

A várt csekély növekedés helyett a német gazdaság a második negyedévben az előző negyedévi teljesítményét hozta a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.

Az idei első negyedévben 0,8 százalékos volt a növekedés. A második negyedévre 0,1 százalékos negyedéves növekedést vártak a szakértők.

Éves összevetésben 1,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben a várt 1,8 százalék helyett. Az első negyedévben még 3,9 százalékos volt az éves GDP-növekedés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.