Súlyos lehet a munkaerőhiány a Tescónál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alacsony bérek és a túlterheltség okán az egyik logisztikai központ dolgozóinak 20-30 százaléka hiányzik – írja a Népszabadság.


A Magyar Idők úgy tudja: országosan gondokat okoz a Tesco gyáli elosztó központjában előállt munkaerőhiány. Ott ugyanis sorra mondanak fel a dolgozók. A Népszabadság értesülése szerint a fizikai dolgozók a cég által kínált bruttó 180 ezerért már nem vállalják el a munkát, és a munkaerőhiány okozta többletterhelés is sokakat távozásra késztetett; a lap szerint a munkatársak 20-30 százaléka hiányzik, az ő helyüket diákokkal és kölcsönzött munkaerővel próbálja orvosolni a gondot.

A Népszabadság szerint a munkaerőhiány mértékére jellemző, hogy a cég nemrégiben több nagy beszállítóját is arra kérte, hogy a megszokott gyakorlattal ellentétben ne a logisztikai központba, hanem egyenesen az üzletekbe szállítsa a termékeket.

A Tesco a lapnak azt mondta: „a problémát átmeneti, szezonális készlethiány okozza”, kollégáik pedig folyamatosan dolgoznak a megoldásán.

További részleteket itt talál.

Próbálja ki a HR Jogtárat!

Két hétig ingyenesen kipróbálhatja az új HR Jogtár Plusz adatbázist

A regisztrált ügyfelek az adatbázis teljes tartalmához hozzáférést kapnak az exportálás és nyomtatás lehetőségének igénybevétele nélkül.

Regisztráció, részletek >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.