Szeptemberben is többet vásároltunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva az augusztusival megegyezően, 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a nyers adat szerint 6,3 százalékkal nőtt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első három negyedévben a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint szintén 5,8 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában.

Szeptemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,0 százalékkal, nőtt az előző havi 3,4 százalék után. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 3,1, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké pedig 2,4 százalékkal emelkedett.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene az előző havinál szintén lassabban, összességében 8,6 százalékkal nőtt az augusztusi 9,8 százalékos emelkedést követően. Az iparcikk jellegű vegyesboltok forgalma 11,7 százalékkal, a gyógyszerek és gyógyászati termékek forgalma 7,2 százalékkal, az illatszereké 3,1 százalékkal, a textíliát, ruházati termékeket és cipőket árusító üzletek forgalma 5,5 százalékkal emelkedett. A használtcikkek kereslete 4,7 százalékkal nőtt, az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 5,8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 36,4 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 6,1 százalékkal nőtt az augusztusi 4,3 százalékos emelkedést követően.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 1025 milliárd forint volt, azaz hatodik hónapja haladta meg az ezermilliárd forintot, míg ez tavaly csak kétszer, az előző évben pedig az ünnepi vásárlások miatt egyedül decemberben fordult elő.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 44 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 39 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagok forgalmában realizálódott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.