Szombattól indul a bolti készpénzfelvétel


Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Ismertetik: ezen készpénzfelvétel után a vásárlók bankja nem számíthat fel díjat és költséget. A lehetőség a cash-back szolgáltatást nyújtó kereskedőknél és szolgáltatóknál lesz elérhető, ehhez az érintett kereskedőknek és szolgáltatóknak a POS terminált üzemeltető szolgáltatóval szükséges felvenniük a kapcsolatot. Ahol a bankkártyás fizetési lehetőség már adott, ott az új szolgáltatás megjelenése gyorsan kivitelezhető – fűzték hozzá.

A GFM rámutat: a kormány várakozása szerint a cash-back szolgáltatás révén a kereskedők és szolgáltatók növelhetik forgalmukat és vevőkörüket. Továbbá olyan, főként vidéki területen nyújthat segítséget – hozzájárulva a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez -, ahol a banki, pénzforgalmi intézmények kevésbé vannak jelen, és ahol az ATM-ek elérése is nagyobb távolságok leküzdésével jár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2024. május 10.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.