Szombattól várhatók a legforgalmasabb napok az üzletekben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Óvatosabbak a vevők, nem hozták annyira előre a húsvéti bevásárlásokat, mint korábban, így szombattól különösen forgalmas napok várhatók az üzletekben – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Vámos György jelezte: a január és a február az év két legkisebb forgalmú hónapja, majd a húsvét előtti időszakban mindig megélénkül a kiskereskedelem. A főtitkár szerint idén szintén arra lehet számítani, hogy elsősorban az élelmiszerek, de az iparcikkek forgalma is nő az elmúlt hónapokhoz képest.

Az előző év azonos időszakával összehasonlítva folyó áron természetesen többet hagynak majd az üzletekben a fogyasztók, a megvásárolt árumennyiséget tekintve pedig abban bíznak, hogy lesznek olyan termékcsoportok, amelyeknél eléri az előző évi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene – fogalmazott az OKSZ főtitkára. Hozzátette, hogy ebbe a körbe tartoznak az árstopos termékek is, mert részben kapcsolódnak a húsvéti ünnepi étkezéshez.

Vámos György elmondta: bőséges a kínálat, van elegendő áru az üzletekben, esetenként ugyanakkor előfordul, hogy a gyártók nem tudnak megfelelő ütemben szállítani. Ezt az okozza, hogy most nehezebb olyan pontosan felmérni a vásárlói igényeket, mint korábban – mutatott rá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az üzletláncok sok akciót hirdetnek. A kereskedők azzal számolnak, hogy a családok többet tudnak költeni, mint az év elején.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.