GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Százötven millió forintos fejlesztést hajt végre a belföldi és nemzetközi fuvarozást végző orosházi Koncsek Trans Kft.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretéből 106,5 millió forintot nyertek el a beruházáshoz. Az összegből 360 négyzetméterrel bővítik műhelyüket, és több eszközt (egyebek mellett fékpad, lengéscsillapító-, futóműholtjáték-vizsgáló gép, kipufogógáz-elszívó, futóműállító) vásárolnak. A gépekkel a jelenleg nagy távolságban végzett vizsgálati, karbantartási és javítási feladatok többségét helyben el tudják látni.
A beruházás várhatóan a nyár végéig lezárul. A cég jogelődje 1985-ben egyéni vállalkozásként indult, 2009-ben alakult kft.-vé. Jelenleg 17 gépjárművel végzik a szállítmányozást, köztük veszélyes áruk szállítását is. Az uniós országokon belül elsősorban Németországba, a Benelux államokba, Franciaországba és Ausztriába szállítanak, ezen kívül Svájcba és Szerbiába fuvaroznak legtöbbet – közölte Koncsek Tamás ügyvezető.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 24 munkavállalót foglalkoztató cég 2021-ben 613 millió forint nettó árbevételt könyvelt el a 2020-as 495 millió forint után. Adózott eredménye ez idő alatt 63-ról 45 millió forintra csökkent. Az árbevétel 65-70 százaléka származik a nemzetközi szállítmányozásból – mondta az ügyvezető.
(MTI)
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Adózás utáni eredménye 1,48 milliárd forint lett, 70 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – közölte a vállalat pénteken.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!