Tartható határidőket kér a pénztárgép szövetség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Pénztárgép Szövetség tartható határidők kiszabását kéri a kormánytól, amikor a gazdaság más szektoraiban is bevezetik az online kasszákat – közölte a frissen megalakult szakmai szervezet.


A szövetség szerint az online pénztárgéprendszer egyenlőséget teremt a cégek között, mert megszünteti az adóelkerülő vállalkozók eddigi versenyelőnyét, de fontos a kiskereskedelmi online átállás tapasztalatainak hasznosítása.

A közlemény idézi Novák Zoltánt, a szövetség elnökét, aki elmondta: az előző időszak legnagyobb tanulsága az volt, hogy csak tartható határidőket érdemes kitűzni. Figyelembe kell venni, hogy a pénztárgépek gyártása és leszállítása között nagyjából 3 hónap telik el, egy új pénztárgép kifejlesztése és engedélyeztetése pedig legalább féléves folyamat. Az elnök kiemelte: ezek az időszakok mindegyik gyártóra igazak, egyetlen felelős vállalat sem ígérhet ezeknél lényegesen gyorsabb szállítást.

Közölték azt is: a szakma szerint szükség van egy hatósági áras éves felülvizsgálati díjra. A rendelet előírja az éves felülvizsgálatot, hiszen Magyarország legnagyobb és legbonyolultabb IT-rendszerének szükséges a rendszeres karbantartása.

A Magyar Pénztárgép Szövetséget forgalmazók, beszállítók és viszonteladók alapították. A szövetség célja, hogy összefogja az iparági véleményeket és folyamatos kapcsolattartással, illetve szakmai javaslatok készítésével segítse a kormányzatot és a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő pénztárgép-munkacsoportot.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.