Tíz szalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, az exporttöbblet 10 százalékos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2023. februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 10,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Februárban 513 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet – tette közzé az első becslés alapján a KSH.

Februárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 8,6 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,8 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 14,5 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

2023. január-februárban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 7,3 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál – írta a KSH.

A második hónapban az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 9,6 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 5,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 9,8 százalékkal mérséklődött. Az eladások volumene a használtcikk-üzletekben 7,6 százalékkal, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 2,7 százalékkal nőtt, míg a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 3,5, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 7,8, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben és a bútor-, műszakicikk-üzletekben 19-19 százalékkal csökkent.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,1 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 13 százalékkal csökkent. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 14,5 százalékkal kisebb lett.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 0,6 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbival összevetve. Februárban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1310 milliárd forintot ért el.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott – írta a KSH.

Az első két hónapban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelem forgalmának volumene 7,3 százalékkal csökkent. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 6,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 12,2 százalékkal kisebb lett az értékesítés volumene – áll a KSH tájékoztatójában.

KSH: 513 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban

Az export euróban számított értéke februárban 10 százalékkal, az importé 3,8 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 749 millió euróval javult.

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 3,4 százalékkal nőtt, míg az importoldalon 4,0 százalékkal mérséklődött – írta a KSH.

Februárban a kivitel értéke 12 milliárd 632 millió eurót (4890 milliárd forintot), a behozatalé 12 milliárd 119 millió eurót (4703 milliárd forintot) tett ki. A termék-külkereskedelmi többlet 513 millió euró (187 milliárd forint) volt. A kivitel 78, a behozatal 68 százalékát az EU tagállamaival (EU27_2020) bonyolította Magyarország.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).