A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jegybank tízmillió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-re (Union Biztosító), mert nem természetes személy ügyfeleinek csak flottás kötvénnyel tette lehetővé a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifák megkötését ötnél több gépjármű esetén – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A jegybank az Union Biztosító 2023. július 1-jétől kezdődő kockázatviselésekre vonatkozó kfgb díjtarifáját vizsgálta.
A közlemény szerint a kfgb-t nyújtó biztosítók nem korlátozhatják az üzembentartó törvény általi szerződéskötési lehetőségét és nem szűkíthetik saját ajánlatbefogadási és szerződéskötési kötelezettségüket sem.
Továbbá díjtarifa-hirdetésükben nem teremthetnek lehetőséget arra, hogy egyedi szerződésekre irányuló ajánlatok adott csoportját ne fogadják be, ugyanis a jogszabály lehetőséget biztosít az ügyfél számára egyedi kgfb szerződések megkötésére akkor is, ha a biztosítandó gépjárművek csoportja megfelel a gépjárműflotta törvényi definíciójának – közölték.
A jegybank kiemelte: a gépjármű üzembentartónak az egyedi- vagy flotta- szerződés közötti választásához olyan lényeges következmények is fűződnek, mint például, hogy a biztosított gépjárművek részt vesznek-e a bónusz-málusz rendszerben, miután csak az egyedi szerződések kerülnek besorolásra és nyilvántartásra a rendszerben.
Az ajánlatbefogadási kötelezettség jogszerűtlen szűkítése mellett a bírság kiszabásánál súlyosbító körülménynek minősült, hogy az Union Biztosító jelentős szereplő a kgfb piacon – közölte a jegybank.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!