Több forrás a kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az operatív programokból 260 milliárd forintot csoportosítanak át a gazdaságfejlesztési operatív programba (gop) – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Ezt az összeget – visszatérítendő és vissza nem térítendő forrás formájában – a hazai kis- és középvállalkozásoknak szánják, a cégek a pénzeket technológiafejlesztésre, beruházási célokra, bővítésre és exportfejlesztésre használhatják fel. A kormányfő közlése szerint a következő napokban, hetekben további döntések várhatóak, amelyekben a munkahelyek megóvása és a gazdaságélénkítés kap prioritást. Gyurcsány hozzátette: a kormány csökkenti kommunikációs költségeit is.

A miniszterelnök egyébként január első napjaira konzultációra hívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy a gazdaságot érintő kérdésekről egyeztessenek.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.