Több marha, kevesebb sertés – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tehéntej felvásárlási ára tavaly több mint negyedével megugrott, miközben folytatódott szarvasmarha-állomány jó pár éve tartó emelkedése. A sertések és a tyúkok száma enyhén visszaesett. Az InfoTandem infografikája.


Néhány évi stagnálás, majd enyhe visszaesés után, 2011 óta folyamatosan emelkedik a szarvasmarha-állomány Magyarországon. A trend tavaly sem tört meg, 2017. december elsején 870 ezer marha szerepelt a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásaiban, ami 2,1 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban; a javulás elsősorban a húshasznú szarvasmarhatartás bővülésének köszönhető. A tehénállomány 12 ezerrel nőt, elérve a 395 ezret. A szarvasmarhák 60 százalékát tartották gazdasági szervezetek, a többit egyéni gazdaságok. A sertéseknél előbbiek aránya érdemben magasabb, 77 százalékos a 2,9 milliós állományon belül. E téren némi (1,3 százalékos) visszaesést regisztráltak. Az anyakoca-állomány is csökkent 3,3%-kal, 172 ezerre.

A két legfontosabb haszonállat esetében a felvásárlási árak tavaly feljebb kúsztak: a vágómarhák kilónkénti átlagára 1,7 százalékkal (410 forintra), a vágósertéseké 12 százalékkal (405 forintra) emelkedett. Ugyanebben az időszakban a tehéntej felvásárlási ára viszont 28 százalékkal ugrott meg (literenként átlagosan 97 forintba került).

A baromfifélék közül a tyúkok száma messze a legnagyobb, decemberben 32 millióra rúgott, minimálisan elmaradva az egy évvel korábbitól (a 11 millió tojó esetében már számottevőbb a csökkenés, 2,2 százalékos). A tyúkok egyharmadát nevelték egyéni gazdaságok, a náluk lévő állomány viszont 4 százalékkal bővült (miközben a gazdálkodó szervezeteké 2,7 százalékkal visszaesett). A vágótyúk felvásárlási átlagára 1,2 százalékkal mérséklődött tavaly (kilónként 248 forintra). Egy tyúktojásért 20 forintot adtak a felvásárlók (19 százalékos növekedés), a termelői piacon pedig átlagosan 43 forintért lehetett hozzájutni.

Miután 2017. május végén feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt zárlatot, a kacsaállomány emelkedése is megindult, számuk decemberre megközelítette a 4,7 milliót, ami éves távlatban 16 százalékos plusznak felel meg. A lúdállomány eközben 5,4 százalékkal megfogyatkozott, 1,2 millióra. Pulykából 2,9 millió szerepelt a statisztikákban, ez 1,3 százalékos erősödést takar.

A fentieken túl tavaly december elején 1,1 millió juhot, 53 ezer lovat, 79 ezer kecskét, 1,2 millió házinyulat, 192 ezer vágógalambot és 844 ezer méhcsaládot tartottak nyilván az országban.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.