Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a szálláshelyeken


Az őszi szünetben csaknem félmillió vendég indult útnak Magyarországon. A látogatók nagyobb része külföldről érkezett, míg a vendégek 45 százalékát a belföldi vendégek adták – tájékoztatott pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint kétszer annyi 18 éven aluli utazott idén az őszi szünetben, mint az azt megelőző héten. Közülük a legtöbben Budapest után a Balaton térségében kapcsolódtak ki, míg a 65 év felettiek korosztályából Budapest után Bük-Sárvár térségébe látogattak a leginkább. Többségében férfiak foglaltak szállást és minden harmadik foglalás 3, vagy több éjszakára szólt.

A jelentés szerint a tanítási szünet alatt országszerte 1 millió 48 ezer vendégéjszakát rögzítettek a szálláshelyeken. Az október 27. és november 5. közötti időszak nyertesei a vidéki szálláshelyek voltak: a vendégek háromnegyede a fővároson kívüli desztinációkba utazott.

A vendégek harmada Budapest felé vette az irányt ezekben a napokban. A főváros továbbra is népszerű a külföldiek körében, a vendégéjszakák 84 százalékát a külföldiek foglalásai adták. Külföldről brit, olasz és német volt a legtöbb látogató, de sokan jöttek az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztriából is.

A szünidő első szombatja, október 28-a volt a legnépszerűbb, aznap a vendégéjszaka-forgalom meghaladta a 140 ezret. Az MTÜ kiemelte, hogy a belföldi és a külföldi vendégek körében is a szállodák voltak népszerűek, a foglalások közel 60 százalékát hotelekben rögzítették.

Tízből 8 utazó másodmagával, vagy csoportosan indult útnak. Harmaduk két éjszakát töltött a szálláshelyeken, harmaduk pedig három vagy több estére foglalt. Mind a párosan utazók, mind a 4 vagy több fővel utazók legkedveltebb desztinációi a főváros, a Balaton, a Mátra – Bükk és Budapest térsége voltak.

Mint megjegyezték, a legtöbb egynapos kiránduló október 30-án indult útnak, ők elsősorban Budapest környékét, a fővárost és a Balatont keresték fel, de sokan voltak Tokaj és Nyíregyháza, valamint Debrecen térségében is. Az egynapos utazók a főváros mellett Debrecen és Budakeszi attrakcióit keresték fel, de sokan választották Gödöllőt és Székesfehérvárt is kikapcsolódásuk helyszínéül.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.