Bejegyzések vendégéjszaka címkével

2024. február 16. Cégvilág

Siófokon tavaly több mint 1,3 millió vendégéjszakát regisztráltak, teltházas volt a busójárás

Tavaly Siófokon több mint 1,3 millió vendégéjszakát regisztrált az önkormányzat adóhivatala, ami 20 százalékkal haladja meg a 2019-es, koronavírus-járvány előtti év eredményét, és egy százalékkal marad el a 2022-es év rekordadatától – közölte a dél-balatoni város szerdán. Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a Duna-parti városba, a farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvénysorozat turisztikai forgalomra gyakorolt hatását jelzi, hogy a teljes februári mohácsi forgalom több mint fele ezen a hétvégén valósult meg, a szálláshelyek bevételeik közel 60 százalékát tavaly ennek a rendezvénynek köszönhették – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken.

2024. január 25. Cégvilág

Turisztikai ügynökség: túlszárnyalta a 2022-es évet a turizmus tavaly

Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is – ismertette az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke csütörtökön Budapesten.

2023. december 6. Cégvilág

A külföldi és a belföldi vendégéjszakák is emelkedtek októberben

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint októberben tavalyhoz képest 7 százalékkal több, 1,3 millió turista kapcsolódott ki a hazai szálláshelyeken. A külföldi vendégéjszakák száma 9 százalékkal haladta meg az előző évit. Budapest után a legtöbb vendégéjszakát a fürdővárosokban és a legnépszerűbb vidéki konferencia-helyszíneken töltötték. A legkedveltebb turisztikai térség pedig a Balaton és a Mátra-Bükk volt – kommentálta a legfrissebb adatokat szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

2023. november 8. Cégvilág

A vendégéjszakák száma 5,8, a vendégeké 9,4 százalékkal nőtt 2022 szeptemberéhez képest

2023 szeptemberében a turisztikai szálláshelyeken  (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Eközben kiderült, hogy rekorderős volt a nyári idegenforgalom Csehországban.

2023. október 27. Cégvilág

850 ezer vendégéjszakára érkezett előfoglalás az őszi szünetben

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előfoglalási adatai szerint összesen közel 300 ezren indulnak útnak október 27. és november 5. között. A legnépszerűbb időszak várhatóan az őszi szünet első hétvégéje lesz, péntektől-vasárnapig több mint 300 ezer vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyeken – jelentette be pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).