Több mint ötödével nőttek a kgfb-díjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első félév végén átlagosan 26 311 forint volt a személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) éves díja, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, elsősorban a középkategóriás autók kötelezőjének díja emelkedett – derül ki a Netrisk.hu csütörtöki közleményéből.


A biztosítási portál kifejti: az első hat hónapban összesen közel félszáz esetben módosított tarifáin az érintett 15 biztosító, a következő 60 napos időszakra pedig további 22 tarifamódosítást jelentettek be.  

Az év elejéhez képest is megugrottak a kgfb-díjak, egy személyautóra most átlagosan 17 százalékkal drágábban lehet kötelezőt kötni, mint az év elején – mutat rá a közleményben Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

A szakember szerint elképzelhető, hogy 2016-ban az évközben kötött szerződések átlagdíja átlépi majd a 30 ezer forintot. Ez a mozgás törvényszerű, hiszen a régiós országok közül Magyarországon volt a legalacsonyabb a kötelező biztosítások díja, miközben a kárstatisztikák ezt nem támasztják alá – tette hozzá Sebestyén László.

Áfa kalauz

A Netrisk.hu közleményéből kiderül az is, hogy alacsonyabb bónuszfokozattal az elmúlt egy év során 3-4 százalékkal nagyobb díjemelkedést kellett elviselnie az autósoknak, mint a legmagasabb, B10-es fokozatban. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy immár nem a nagy, 150 kilowatt feletti teljesítménnyel rendelkező, hanem a középkategóriás autók kgfb-díja emelkedett a legnagyobb mértékben, A0 besorolásnál például mintegy 25 százalékkal.

Az évközi szabad díjhirdetés kezdete, 2013 januárja óta azonban a legnagyobb teljesítményű autók kötelezője drágult a legnagyobb mértékben, bónuszfokozattól függően mintegy 50-60 százalékkal – közölték.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.