Tragikusan alacsony a hazai vásárlóerő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egy főre jutó hazai vásárlóerő az európai átlag 37,7 százaléka, ezzel az aránnyal egyre hátrébb szorulunk a közép-kelet európai régióban – adta hírül a GfK. 


Az európai vásárlóerő 2 százalékkal emelkedett 2014-ben, Európa tíz legmódosabb országa a teljes európai vásárlóerő mintegy fele fölött rendelkezik, míg a legszegényebb Moldovában az egy főre jutó átlagosan elkölthető jövedelem az európai átlag egytizedét éri el – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának legfrissebb, 2014. évi adataiból, olvasható a cég weboldalán.

Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan tartja magát a 31. helyen. Az egy főre jutó nemzeti vásárlóerő 4.949 euro, ami azt jelenti, hogy az európai átlag 37,7 százalékából gazdálkodhatnak a magyarok. Ezzel az aránnyal egyre hátrébb szorulunk a közép-kelet európai régióban, egyre több ország előz meg bennünket. 2004-ben a régióból Szlovénia vásárlóerő indexe volt magasabb, 2014-ben viszont már Szlovénián kívül a balti országok, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Horvátország is magasabb egy főre jutó átlagos vásárlóerővel rendelkezik.

A magyarok 4.949 eurós egy főre jutó vásárlóereje az európai rangsorban hetedik helyen álló németek 21.579 eurós vásárlóerejének mintegy egynegyede. Közelebbi példát hozva: a szomszédos Szlovákia az egy főre jutó 7.537 eurós vásárlóerővel az európai lista 23. helyén áll, a mi vásárlóerőnk még ennek is csupán a kétharmadát teszi ki. Magyarország – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is megelőzi Montenegrót (4.617 euro) és Romániát (3.748 euro).

„A vásárlóerő országon belüli megoszlása is rendkívül kiegyenlítetlen – emelte ki a közlemény szerint Vella Rita, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója – és bár jelentősebb átrendeződés sem a legmódosabb, sem a legszegényebb települések listáján nem történt az elmúlt egy évben, azonban a leggazdagabb és a legszegényebb település vásárlóerő indexe közötti különbség 134 százalékpontról 137 százalékpontra emelkedett. Míg az éllovas településen a hazai átlag 166,4 százalékából (azaz több mint 8 ezer euróból) gazdálkodhat egy lakos, addig a legelmaradottabb településen a hazai átlag mindössze 29%-ából (azaz közel 1500 eurós összegből). Rendkívül koncentrált a települések elhelyezkedése: a leggazdagabb 100 település az ország középső részén, a főváros vonzáskörzetében és az észak-dunántúli régióban található, a legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező települések pedig az ország északkeleti és a délnyugati határvidékein vannak.” – magyarázza a szakember.

A 19 magyarországi megyét a fővárossal együtt vizsgálva csupán hat megye vásárlóereje haladja meg az egy főre jutó országos átlagot, amelyet leginkább Veszprém megye reprezentálja, ahol az egy főre jutó elméletileg elkölthető jövedelem átlagosan 5.007 euró. A megyék rangsorát vezető Budapest egy főre jutó 6.367 eurós vásárlóereje 30 százalékkal magasabb, mint a nemzeti átlag, ugyanakkor egy szinten van a balti államok országos átlagával, de érezhetően elmarad a szlovák országos 7.537 eurós szinttől.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.