A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyarországi cégek pénzügyi beszámolói megfelelnek ugyan a nemzetközi számviteli szabványnak (IFRS), de van néhány olyan tényező – mint például a közérthetőség és az átláthatóság -, amire nagyobb hangsúlyt kell fektetniük – állapítja meg a Deloitte, a cég első átfogó magyarországi, az IFRS standardok magyarországi alkalmazásáról készült felmérése alapján.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alkalmazása hatékony eszköz lehet az általános üzleti bizalom növelésében – hangsúlyozta Molnár Gábor, a Deloitte Számviteli tanácsadás üzletágának igazgatója a cég közleménye szerint. Az igazgató hozzátette: a kedvezőtlen globális gazdasági folyamatok miatt elveszett üzleti bizalmat az IFRS beszámolók ellensúlyozhatják, mert a nemzetközileg is összehasonlítható, átlátható beszámolók révén időben felismerhetők és kezelhetők a befektetésben rejlő potenciális üzleti kockázatok.
Az üzleti év lezárásaként túl későn közzétett pénzügyi beszámolók kockázatot jelenthetnek a befektetők számára, ugyanakkor ezek pontosabbak és részletesebbek azoknál, amelyeket rövidebb időn belül tesznek közzé – állapítja meg a Deloitte Kft.
A magyar cégek az üzleti év zárását követően viszonylag későn teszik közzé a beszámolójukat. A felmérés azt mutatja, hogy a pénzügyi év vége és a pénzügyi kimutatás közzététele között átlagosan 92 nap telik el a magyar cégek esetében, míg a párizsi tőzsdemutató kosarában szereplő vállalkozások az üzleti év zárást követően 56 nap, a FTSE indexben szereplő cégek 59 nap múlva teszik közzé az éves beszámolójukat.
Az üzleti beszámolók tartalmaznak becslést is. Ilyen például a tárgyi eszközök hasznos élettartama, vagy a céltartalék. A felmérésből kiderül, hogy a magyar cégek 39 százaléka a főbb feltételezéseket és becslési bizonytalanságokat csak általánosságban, vagy egyáltalán nem mutatja be az üzleti évet lezáró beszámolójában.
A céltartalékkal kapcsolatban például mindössze 14 százalék azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a jövőbeli eseményekre vonatkozó feltételeket ismertetik, pedig ez fontos lenne, mert ez vonzóbbá tehetné a vállalkozást a piac szereplői szemében.
Forrás: MTI
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!