Ügyfélkapu: megváltozik a jelszó lejárati ideje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy kormányrendeletben módosították az ügyfélkapuhoz tartozó jelszavak lejárati idejét, így január elseje után is hozzáférhet az ügyfélkapuhoz az a mintegy háromszázezer ember, aki mostanáig nem módosította jelszavát.

Október elsejével 650 ezer ember jelszava járt volna le, ezek érvényességét akkor három hónappal átmenetileg meghosszabbították. Időközben már mintegy 300 ezer ember módosította jelszavát, de még így is nagyjából ugyanennyi embernek járna le a jelszava egyszerre.

A jogszabálymódosítás szerint: „Az e rendelet hatálybalépését megelőzően létesített ügyfélkapuhoz tartozó jelszó megújítás hiányában (…) 2012. évben, az ügyfélkapu regisztráció időpontjával megegyező hónap azonos napján jár le”. Vagyis a jelszavak jövőre az ügyfélkapu korábbi regisztrációja időpontjának évfordulóján járnak le. Aki például március 3-án regisztrált, annak 2012. március 3-áig van ideje arra, hogy új jelszót igényeljen.

Az új szabályozás értelmében nem az alapból beállított dátum, hanem a regisztrációtól számítják a lejárati időt, így elkerülhető hogy egyszerre tömegesen akarják jelszavukat megváltoztatni. Az év folyamán mindenkit időben tájékoztatnak majd arról, amikor jelszavának módosítása esedékes lesz.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.