Új gyártóteret alakított ki a Teva Debrecenben


Több mint 2 millió dollár (673,6 millió forint) értékben alakított ki új, speciális gyártóhelyet Debrecenben a Teva Gyógyszergyár Zrt. A beruházás jelentőségét növeli, hogy a létesítményben előállított készítmény fejlesztését is a debreceni kutatók végezték – közölte a gyár csütörtökön.

Azt írták, az új gyártótérben a szervátültetettek számára létfontosságú immunszuppresszáns termék készül. A közlemény szerint hosszú évek fejlesztései érnek egybe egy most zárult projektben Debrecenben, a Teva Gyógyszergyár Zrt.-nél. A társaság több mint egy évtizeddel ezelőtt adta át az úgynevezett High Containment (Fokozottan Zárt) üzemét a nagy hatáserősségű termékek előállítására.

A milliárdos termékgyártó-kapacitással rendelkező üzemben idén januárban egy új, speciális gyártótér kialakítása kezdődött meg azzal a céllal, hogy a debreceni telephely portfóliójának fontos készterméke – a legmagasabb biztonságtechnikai standardokat, komplex műszaki megoldásokat alkalmazva – még több beteghez juthasson el.

A beruházás jelentőségét növeli, és egyben a debreceni telephely kutatói bázisának fontosságát is jól szemlélteti, hogy az elmúlt években két kutatási szakterület is dolgozott a készítmény fejlesztésén – jelezték a közleményben.

Korábban a termék hatóanyagának gyártástechnológiáját is részben a debreceni kutatók fejlesztették ki, melynek köszönhetően e termék a telephely hatóanyag-portfóliójának meghatározójává válhatott. A hatóanyaggyártás első lépése is Debrecenhez köthető, amely a tavaly csaknem 23 millió dolláros beruházással felépült új, a termékre dedikált gyártóüzemben történik – írták.

A projekt keretében a késztermék összetételét is a debreceni generikus kutatás-fejlesztési igazgatóság munkatársai fejlesztették ki. Mind a fejlesztés, mind pedig a gyártás komoly szakértelmet kíván meg, ugyanis egy különleges, összetett gyártástechnológiával előállított termékről van szó.

Ez az immunszuppresszáns készítmény, amelyet a szervtranszplantáción átesett páciensek kezelésében a szervkilökődés megakadályozására használnak, kapszula formában áll a betegek rendelkezésére többek között Európa és Ázsia számos országában.

A cég nettó árbevétele a nyilvánosan elérhető információk szerint 225,8 milliárd forintra emelkedett a megelőző évi 206,3 milliárdról; üzemi eredménye 52 milliárd forint fölé nőtt a 2021-es 41,3 milliárdról, adózott eredménye pedig 223,7 milliárd forint volt tavaly az egy évvel korábbi 142,6 milliárd forint után.  A Teva több mint 1800 munkavállalót foglalkoztat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).